Ilyen a sikeres bemutatkozás

2024-09-06 15:20:36
Kisvárda FC

Legfrissebb szerzeményünk az első labdaérintéséből gólt szerzett a pénteki edzőmeccsen. BESZÁMOLÓ

Miután az NB II leggólképesebb csapatai közül találkozott kettő a pénteki edzőmeccsen, benne volt a pakliban, hogy sokszor megrezdülnek majd a hálók a Várkertben. Mindezt igazolták is a felek, de szerencsére a mieink jártak az élen ebben a tekintetben.

Pedig a kiegyenlített első félidő hajrájában a Kazinbarcika talált be először, de még szünet előtt sikerült egyenlíteni. A második játékrészben előbb Jasmin Mesanovic duplázott, majd sikerült elhúzni 4–1-re, hogy a végén korábbi játékosunk és edzőnk, Erős Gábor legénysége szabadrúgásból szépítsen. A jelenlegi kapitányunk tehát két gólt szerzett, de a túloldalon köszönhettük a korábbit, a kilenc évnyi kisvárdai szolgálat után a nyáron távozó Lucas először lépett fel vendégként a Várkerti Stadionban.

Mindkét, a napokban igazolt játékosunk pályára lépett. Martin Chlumecky az első félidei csapatban szerepelt, Marko Matanovics pedig két perccel a beállása után, gyakorlatilag az első labdaérintéséből gólt fejelt. Várjuk tőlük – is – a hasonlóan jó folytatást!


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 4–2 (1–1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Karakó

KISVÁRDA: Kovács Marcell (Hrabina, a szünetben) – Ponomarenko N. (Cipetic, 56.), Jovicic (R. Stefan, 56.), Széles (Lippai, 56.), Chlumecky (Körmendi, 56.) – Osztrovka (Szőr, 66.), Soltész I. (Matanovics, 56.) – Molnár G. (Soltés D., a szünetben), Bíró B. (Scsaedej, 66.), Szpaszics (Gyurkó, 66.) – Mesanovic (Babják, 66.). Vezetőedző: Révész Attila

KAZINCBARCIKA: Bánhegyi (Király M., a szünetben) – Ternován, Szujó, Varga J. (Polgár K., a szünetben), Süttő, Lucas (Csatári, a szünetben), Bódi Á. (Balázsi, a szünetben), Pintér Á., Ádám F., Katona I. (Demeter, 60.), Kártik (Ferencsik, a szünetben). Vezetőedző: Erős Gábor

Gólszerző: Katona I. (0–1) a 41., Mesanovic (1–1) a 45., Mesanovic (2–1) az 52., Matanovics (3–1) az 56., Soltész D. (4–1) a 69., Ternován (4–2) a 81. percben


A borítófotón: Marko Matanovics megszívlelte a stáb tanácsaot

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Békéscsaba 1912 Előre
Kisvárda Master Good
Békéscsaba, Kórház Utcai Stadion
2025-05-04 17:00
Merkantil Bank Liga, 27. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-3
3-1
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló