Hosszabbított a kapitány!

A bosnyák támadó az ötödik idényét kezdheti meg csapatunk színeiben.
Újabb egy évvel meghosszabbította szerződését Jasmin Mesanovic, aki 2021-ben érkezett Kisvárdára, egyvégtében ő a legrégebben szerződéssel rendelkező labdarúgó a csapatunkban. A 33 éves, egyszeres bosnyák válogatott támadó az új szezonban az ötödik kisvárdai idényét kezdi meg, azon belül negyediket az élvonalban.
„Ez lesz az ötödik szezonom Kisvárdán, nagyon örülök, hogy maradhattam – mondta a bejelentés kapcsán csapatkapitányunk, Jasmin Mesanovic. – Sokat várok az új szezontól, a csapatunk versenyképes lesz a magas célokért. A legfontosabb, hogy mindannyian egészségesek maradjunk, és hogy olyan csapat legyünk, mint a tavalyi szezonban, és azt hiszem, végül teljesíteni fogjuk a céljainkat.”
Jasmin Mesanovic eddig az NB I-ben 92 (81 alkalommal a kezdő tizenegy tagjaként), az NB II-ben 30 bajnoki meccset játszott csapatunk színeiben, ezeken 9856 játékpercet töltött a pályán. Az élvonalban 23 gólt szerzett, amivel klubrekorder, csakúgy, mint a 36 kanadai pontjával, tehát 13 gólpassza is van. A legutóbbi NB II-es szezonban nyolc gólig és három asszisztig jutott, tehát kisvárdai színekben, bajnoki mérkőzésen eddig 31 gólt szerzett és 16 esetben szolgálta ki a gólszerző társait. A Mol Magyar Kupában 11 meccset játszott, a Konferencialigában négyet, azokon egy gólt szerzett. Összességében tehát 137 tétmérkőzésen lépett eddig pályára és 32 gólt szerzett. Az élvonalban 11, az NB II-ben mind a harminc alkalommal ő viselte a csapatkapitányi karszalagot a mérkőzések kezdetekor.
Jasmin Mesanovicnak hasonlóan sikeres folytatást kívánunk!

