Hiába az egyenlítés, majd a szépítés
Ott lihegtünk az újpestiek nyakán, de a lilák nyolc év után nyertek ismét bajnokit a Várkertben. BESZÁMOLÓ
Emlékezetes nap lehet augusztus 8-a Soltész Dominik számára, aki öt éve ezen a napon éppen az Újpest ellen mutatkozott be az élvonalban – debreceni színekben. Az a meccs 2–2-re végződött, ezzel az eredménnyel talán most is kiegyezett volna az érintett.
Különösen, hogy már az ötödik percben vezetést szerzett az Újpest, amelynek csatára Gleofilo Vlijter szenzációs befejezést választva emelte a kapuba a labdát. A múlt hetivel megegyező összetételben kezdő csapatunk azonban nem tört meg, és a harmadik meccsén a harmadik gólját szerző Christián Herc révén gyorsan egyenlített. Kezdett is kiegyenesedni a hazaiak játéka, ezért is jött nagyon rosszkor az újabb újpesti találat, amely előtt érthetetlen módon mentettünk szögletre.
Az előny megnyugtatta a vendégeket, nagy önbizalommal futballoztak a lilák, de a második félidő mégis a csereként beállt Szikszai Hennagyij helyzetével indult. Utána több esélyt is elpackázott az Újpest, egy gólját is visszavonták les miatt, de csak addig maradt nyílt a parti, míg Étienne Amenyido amilyen pimasz, olyan higgadt gólt nem szerzett.
Mégis megindultunk azon az úton, amely visszafelé vezetett, Marko Matanovics, akit csak lehetett kicselezett (egy kötényt is kiosztott, miként egy másik villanása közben is vagy kettőt még), és mesterien tekert a jobb alsóba. A VAR-ozások miatti nyolc perc hosszabbítás esélyt teremtett a pontmentésre, de belépve a ráadásba a jobban játszó Újpest elvarrta a szálákat, és bajnoki meccsen csaknem nyolc év és nyolc nyeretlen, azon belül zsinórban hat elveszített mérkőzést követően nyert újra a Várkertben. Csapatunk ebben a bajnokságban először szenvedett vereséget.
OTP BANK LIGA: 3. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 2–4 (1–2)
Várkerti Stadion, 2311 néző, v.: Hanyecz B. (Belicza B., Szalai D.)
KISVÁRDA: Popovics – Osztrovka, Radmanovac, Chlumecky, Soltész D. – Mbock, Melnik (Bíró B., 77.) – Mesanovic (Matanovics, 54.), Ch. Herc (Nurijev, 77.), Ésik Á. (Szikszai H., a szünetben) – T. Balogun (Novothny, a szünetben). Vezetőedző: Supka Attila
ÚJPEST: Szappanos – Bodnár G., Heitor (J. Nunes, 84.), Stronati, Ujváry (Scharmer, 84.) – Maier (Fenyő, 84.), Ljujics – Krajcsovics (Matko, 66.), Amenyido, Horváth K. – Vlijter (Mucsányi Miron, 66.). Vezetőedző: Szélesi Zoltán
Gólszerző: Vlijter (0–1) az 5., Ch. Herc (1–1) a 15., Heitor (1–2) a 32., Amenyido (1–3) a 78., Matanovics (2–3) a 85., Matko (2–4) a 92. percben
A gólok története
5. perc: Heitor indította a védők között beinduló Vlijtert, aki megvárta míg pattan egyet a labda, majd jobbról jobbal, 12 méterről kapura emelt, a magas ívben szálló labda a jobboldali kapufa tövéről pattant a jobb felső sarokba, 0–1.
15. perc: Mbock tette ki a labdát jobbra Mesanovichoz, az ő oldalvonaltól küldött beadására Christian Herc érkezett, és Heitort megelőzve, öt méterről jobbal lőtt, a labda Szappanos kezéről pattant a kapu bal oldalába, 1–1.
32. perc: Maier gurította a labdát jobboldali szögletből, az alapvonallal párhuzamosan Horváth Krisztoferhez, ő a kapu felé fordult, és lágyan középre adott, a berobbanó Heitor pedig nyolc méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1–2.
78. perc: Horváth Krisztofer indításával Matko tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre Chlumecky mellett, éles szögből, az ötös sarkáról kapura lőtt, Popovics bravúrral kiütötte a labdát, ami a visszafuró Soltész Dominik testéről Amenyido elé került, ő egy lövőcselt követően az ötösről jobbal a jobb felső saroknál a léc alá emelte, Popovics csak beleérni tudott, 1–3.
85. perc: Popovics kirúgása után a vendégtérfél közepén Novothny csúsztatta meg a labdát, amit Matanovics a jobb oldali szögletzászlónál megállított, majd megindult befelé, előbb sarokkal kötényt adott Scharmernek, aztán Horváth Krisztofer lábai között is elpöckölte a labdát, amit Bíró Bence „zárása” közben elvitt Ljujics mellett is, végül a tizenhatos jobboldali csücskéhez érve 15 méterről, ballal lőtt, a labda Stronati feje és a vetődő Szappanos keze mellett elhaladva a jobb alsó sarokban kötött ki, 2–3.
92. perc: Amenyido kiugratásával Matko lépett ki a hazai térfél közepétől a jobb oldalon, bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd hat méterről éles szögből jobbal a jobb alsó sarokba lőtte, 2–4.

