Három pontot tettünk a végére
Végre olyan győzelem, amikor gólt sem kaptunk, és megküzdöttünk érte. BESZÁMOLÓ
Legutóbb szeptember első napján játszottunk itthon, az újabb várkerti mérkőzésre pedig a hónap utolsó előtti napján került sor. Az ellenfél a Csákvár volt, amely a Honvéd elleni hazai győzelemtől (3–1) felvértezve látogatott az otthonunkba.
A játék-sava borsa ugyan a gól, de mi most elsősorban a stabilitásra vágytunk, és arra, hogy végre ne rezdüljön a hálónk. Ennek érdekében a védelem összetételét némileg felforgatta a szakmai stáb, Raúl-Martin Stefanból jobbhátvéd lett, Martin Chlumeckyből belső védő, Körmendi Kevin visszakerült a bal oldalra, Branimir Cipetic pedig védekező középpályás lett. Kimaradt Driton Camaj és Molnár Gábor is, és a szerkezet is módosult némileg.
A 4-4-2 a stabilitásnak szólt és annak, hogy fegyelmezettebben végre hajtható legyen a taktika. Ezzel nem is volt baj, ha kellett, hátrafelé is futottunk és egy lendületes akció végén tizenegyeshez jutottunk, amiből az első félidő végére megvolt az előny, amit Alaksandar Jovicic növelhetett volna, de a lécet találta el.
A második játékrészben sem változott túlzottan a játék képe, a kapuk keveset forogtak veszélyben. A hajráig vártunk a cserékkel, Driton Camaj már a kapuson is túljutott, de kisodródott, majd a ráadásban csákvári részről Karacs Dániel hagyott ki nagy helyzetet. A legvégén azonban Molnár Gábornak másfél percnyi játékidő is elég volt ahhoz, hogy pontot tegyen a meccs végére.
Három pontot – végre kapott gól nélkül...
MERKANTIL BANK LIGA: 8. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–0 (1–0)
Várkerti Stadion, 1150 néző, v.: Szigetvári (Punyi, Tőkés)
KISVÁRDA: Kovács Marcell – R. Stefan (Lippai, 93.), Jovicic, Chlumecky, Körmendi – Ponomarenko (Osztrovka, 95.), Cipetic, Szőr, Bíró B. (Molnár G., 93.) – Mesanovic (Camaj, 79.), Szpaszics (Matanovics, 79.). Vezetőedző: Révész Attila
CSÁKVÁR. Zelizi – Szalai P., Gregor, Karacs D., Varga B. – Major M. (Dusinszki, 65.) – Farkas A. (Baracskai, 65.), Gazdag V. (Menyhárt Zs., 83.) – Szabó B. (Jablonszkij, 75.), Nagy Z., Haragos (Szakály D., 75.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Cipetic (11-esből, 1–0) a 33., Molnár G. (2–0) a 95. percben
A gólok története
33. perc: Cipetic jobboldali beadása után Gregor kézzel ütött bele a labdába a tizenhatoson belül. A büntetőből Cipetic jobbal a bal felső sarokba lőtte a labdát, Zelizi a másik irányba vetődött, 1–0.
95. perc: Chlumecky előrefejelt labdáját Molnár Gábor mellre vette, majd egy pattanás után 11 méterről ballal elegánsan a bal alsó sarokba emelte, 2–0.