Hárman egy helyen, ketten mindháromban
Jelentősen ott vagyunk az idei utolsó forduló válogatottjaiban, játékos és vezetőedzői szinten egyaránt.
Toniszlav Jordanov tarolt – a forduló válogatottját rendszeresen kijelölő fórumok mindegyikén bekerült a 18. játéknap válogatottjába, a Nemzeti Sportnál ő lett a forduló játékosa is, 8-as osztályzattal és ezzel az indoklással: „Hasznos mezőnymunkája mellett szenzációs, félpályás gólt rúgott Debrecenben, amellyel csapata meg is nyerte a mérkőzést. A 27 éves bolgár csatár a nyáron érkezett Kisvárdára hazája bajnokságából (az Ardától), tizenkettedik NB I-es fellépésén a harmadik gólját szerezte.” A sportnapilap további két, egyaránt 7-es osztályzattal jutalmazott játékosunkat, Oláh Bálintot és Szőr Leventét is a játéknap legjobbjai közé jelölte.
A 18. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA – NEMZETI SPORT:

Az M4 Sport két játékosunkat és Révész Attila vezetőedzőt jelölte a hét legjobb csapatába. Az indoklások az alábbiak.
Oláh Bálint: „Révész Attila is méltatta a mérkőzés utáni interjúban: édesanyja halálát követően lépett pályára, s hatalmas lelkierőt bizonyítva vezérszerepet kapott a Kisvárda győzelmében, nem beszélve arról, hogy új játékrendszerben, jelentős meccshiánnyal lépett pályára. Nyolc tisztázás és három megelőző szerelés mellett párharcai kétharmadát nyerte, a nyomás alatt is jól állta a sarat.”
Toniszlav Jordanov: „Az egész meccsen aktív és veszélyes volt, de a koronát az 55. percben tette fel: a kezdőkörből ívelt győztes gólt.”
Révész Attila: „Szerkezetváltással lepte meg a DVSC-t, a defenzív játék pedig bejött: az első félidőben több góllal is vezethetett volna a Kisvárda. A folytatásban is megmaradt a szervezettség, Jordanov pedig hozta az extrát is.”
A 18. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA – M4 SPORT:

A csakfoci.hu portál félpályás gólunk szerzőjét, Toniszlav Jordanovot és a védelemben remeklő Oláh Bálintot jelölte a játéknap legjobbjai közé.
Oláh Bálint: „A múlt héten hunyt el az édesanyja, szerdán volt a temetése, és egy olyan lelki állapottal jött ide, hogy azt mondta, biztosan nyerni fogunk, mert most ők az égiek elkísérik. Rendkívül jó játékot nyújtott, hosszú sérülés után jött vissza, és végig játszott kilencven percet" - Révész Attila szavai mindent elmondanak a védő DVSC elleni teljesítményéről.
Toniszlav Jordanov: „Amellett, hogy az év egyik legnagyobb gólját szerezte az NB I-ben (a félpályáról betalálva a Loki kapujába), a bolgár támadó minden megmozdulásán látszott, hogy ízig-vérig képzett csatár, tavasszal is nagy erőssége lehet majd a Kisvárdának."
A 18. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA – CSAKFOCI.HU:



