Győzelemmel engesztelni
A Csákvár elleni hazai mérkőzésen kell kijavítani az előző heti újabb, idegenbeli botlást. BEHARANGOZÓ
Kevesen számítottak arra, de a csapatunkkal együtt lelégzők közül egészen biztosam senki, hogy hét forduló eltelte után az NB II-ben több vereség (négy) áll majd a nevünk mellett, mint győzelem (három). Márpedig ez a helyzet, a mélypontot pedig egyértelműen a Mezőkövesden elszenvedett legutóbbi 4–1-es vereség jelentette.
Ebben a bajnokságban kaptunk már kétszer három gólt (a Vasas otthonában és Ajkán), ez a négyes azonban felért egy jókora gyomrossal. Így aztán a teljes mezőnyt beleértve csak a Tatabánya kapott – eggyel – több gólt és szenvedett el több vereséget.
Egyértelmű, hogy ez nem mehet így tovább, a csapatszintű védekezés és az eredményesség javulásának már a vasárnap 17 órakor kezdődő Csákvár elleni mérkőzésen meg kell mutatkoznia. Másként: csak a győzelem elfogadható!
„Ilyen vereség után, mint amilyen a mezőkövesdi volt, nem a dumára, vagy éppenséggel a jó játékra van elsősorban szükség, hanem arra, hogy mindenki azt lássa rajtunk, hogy a legutóbbi szégyenteljes vereséget szép sorjában, győzelmekkel javítjuk ki, és azokkal engeszteljük ki szurkolóinkat – tért a lényegre a szakmai stáb képviseletében nyilatkozó Gerliczki Máté asszisztensedző. – Ennek az első állomása lesz a Csákvár elleni vasárnapi fellépés, amelyen olyan stílusjegyeket kell mutatnunk, hogy kiderüljön, mindenki képes küzdeni magáért, egymásért, a klubért és a szurkolókért. Voltak külön kellemetlen jelenetei a mezőkövesdi mérkőzésnek, ezek egész egyszerűen nem ismétlődhetnek meg még egyszer. Gondolok itt elsősorban arra, hogy az ellenfél és a saját szögletünk után is gólt kaptunk, plusz még az első gól utáni középkezdésből is. Gólra gólt kapni nagyon demoralizáló, ez meghatározta a továbbiakat is.”
Ráadásul a Csákvár kifejezetten veszélyes ellenfél, és a Kozármisleny, az Ajka és a Soroksár ellen negyedik csapatként lép úgy pályára ellenünk, hogy közvetlenül a Honvéd legyőzéséből meríthetett erőt.
„Igaz ugyan, hogy a Csákvár a Puskás Akadémiával partnerségben lévő klub, de sok a rutinos játékosa, akik remekül kiegészülnek a Puskás-nevelésűekkel – jellemezte a riválist Gerliczki Máté. – A szó szoros értelmében vett felnőtt csapatról van szó, amely ugyancsak fel van vértezve a másodosztályú együttesekre jellemző stílusjegyekkel. Úgyhogy tudjuk, mire is számíthatunk, kemény és komoly játékerőt képviselő ellenfélre. Eddig az volt ránk a jellemző, hogy az idegenbeli vereségek után hazai pályán össze tudtuk kapni magunkat, egész egyszerűen azért, mert saját közönségünk előtt más teljesítményre vagyunk képesek, mint idegenben. Bízom benne, hogy ez most is így lesz, utána pedig azon kell dolgoznunk, hogy az idegenbeli mérlegünk is eredményessé váljon. Ehhez szükség van vasárnap a győzelemre.”
Annak kiharcolásában nem lehet a csapat segítségére Gyurkó Máté, aki hasfalsérüléssel bajlódik.