Győzelem Óbudán

2025-09-19 13:31:16
VLA

U19-es csapatunk a fővárosban diadalmaskodott. EDZŐI ÉRTÉKELÉSSEL

MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAP, 4. FORDULÓ

III. Ker. TVE–Várda LA 1–3 (0–0)

VLA: Fekliszov – Ablonczy, Kusenko, Rudik, Fedor A. (Zámbori M., 68.) – Moroz, Lupij (Buda M., 89.) – Bíró B., Fedorov (Licz, 61.), Bobal (Levrinec- Csiradze, 89.) – Tkacsenko (Lucian, 68.). Edző: Csernijenko Ruszlan

Gól: Fehér B. (11-esből, 85.), illetve Tkacsenko (52.), Lupij (83.), Buda M. (90+3.)

Kiállítva: Várkonyi (III. Ker. TVE, 42.).

Csernijenko Ruszlan: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, ennek megfelelően az ellenfél az első tizenöt-húsz percben nagy nyomást gyakorolt ránk, veszélyesek voltak a szöglet-, szabadrúgásai és a bedobásai. Dicséretes, hogy ezt az időszakot a csapat át tudta vészelni kapott gól nélkül, miközben sok energiát fordított a védekezésre ebben a periódusban. Utána voltak lehetőségeink a kontrákra, kihasználtuk a védelem mögötti területet, egy ilyen lehetőség után emberelőnybe kerültünk. A szünet után egyértelműen átvettük a meccs irányítását, már két góllal is vezettünk, az ellenfél büntetőből történt szépítése után a harmadik góllal végleg sikerült lezárnunk a mérkőzést. A csapat dicsérhető ezért a győzelemért, teljesen megérdemelten visszük haza a három pontot.




Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-01-24 17:00
Fizz Liga, 19. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Debreceni VSC
0-1
0-0
Kisvárda Master Good
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2025-12-21 17:30
Fizz Liga, 18. forduló