Gólnélküli döntetlen

2024-08-07 16:58:41
Kisvárda FC

Tartalékcsapatunk a Karcag együttesét fogadta. EDZŐI ÉRTÉKELÉSSEL

NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 2. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD IIKARCAGI SE 0–0

Kisvárda, Várkerti Stadion. V.: Vinter

KISVÁRDA II: Popovics – Kozacsuk (Bliznjuk, a szünetben), Rubus, Széles, Szirota – Osztrovka, Soltész I. – Szikszai, Scsadej (Simon M., a szünetben), Ésik Á. (Ötvös G., 78.) – Gyurkó. Edző: Törtei Tamás

KARCAG: Fedinisinec – Györgye, Szabó K., Győri, Fábián B. – Sághy, Szűcs K., Nagy Zs. (Girsik, 55.), Szakács L. (Vona, 89.), Constantinescu (Székely D., 55.), Talpalló. Edző: Varga Attila


62. perc: Szikszait kiállította a játékvezető miután az oldalvonal mellett egy elkésett becsúszással eltalálta Szakács lábát.

Törtei Tamás: – Két hasonszőrű csapat találkozott egymással, a látottak alapján is, és előzetesen is így gondoltam. Szervezett és jó csapat a Karcag, amely magabiztos labdabirtoklásban és védekezésben is. Sajnos támadésban nem vállaltunk többet, pedig egy ilyen mérkőzésen kell. Többet kell bontani a széleken, ez sajnos nem volt meg. Az emberhátrány után pedig már leginkább a védekezésre kellett koncentrálnunk. voltak ugyan ekkor is lehetőségeink, de ismét a döntetlennel kell beérnünk.


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló