Gól nélkül is egy pont

2025-02-10 22:44:37
Kisvárda FC

Nálunk volt többet a labda, miénk volt a meccslabda, de nem tudtunk nyerni. BESZÁMOLÓ

Nagy volt a várakozás és az izgalom az idei első NB II-es bajnoki előtt, hiszen a Vasas FC elleni mérkőzésünk – ismerve a két csapat céljait – akár a tavasz mérkőzése is lehetett volna.

A hétfő esti összecsapáson kezdésre a mínusz tartományba csökkent a hőmérséklet, a csapatok ezt leküzdve igyekeztek csipkedni magukat. Nálunk Popovics Ilija kezdett a kapuban, a középpályán pedig a Soltész-ikrek is helyet kaptak, akik így együtt először játszottak végig mérkőzést profi szinten. Az első nagyobb helyzet Soltész István előtt adódott, de 16 méterről kevéssel fölé lőtt. Megúsztunk egy Vasas-kontrát, majd Milos Szpaszics fejesét védte az első félidő végén Kiss Ágoston.

Az első félidőben is mi birtokoltuk inkább a labdát, szünet után viszont még egyértelműbbé vált a fölényünk. Jasmin Mesanovic a hosszú oldalról fejelt mellé, Molnár Gábor emelését pedig a kapus védte. Radó András ugyan betalált, de lesről, így gólnélküli állásnál indítottunk nagy hajrát a győzelemért. Aleksandar Jovicic hatalmas helyzetben lőtt fölé, Branimir Cipetic szabadrúgása pedig nem okozott veszélyt, pedig jó helyről járt.

Maradt a gólnélküli eredmény, ami elvileg a két, feljutásra pályázó csapat előtt álló riválisoknak kedvez, de a látottakra lehet építeni, de most már jönniük kell a győzelmeknek.


MERKANTIL BANK LIGA: 16. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 0–0

Várkerti Stadion, 1400 néző, v.: Berke (Vígh-Tarsonyi, Rózsa D.)

KISVÁRDA: Popovics – Jovicic, Matic, Chlumecky – Cipetic, Bíró B. (Szőr, 75.), Soltész I., Soltész D. – Molnár G. (Gyurkó, 82.) – Szpaszics (Matanovics, 75.), Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila

VASAS: Kiss Á. – Baráth B. (Pávkovics. 63.), Otigba, Iyinbor, Doktorics – Cseke B. – Tóth M. (Zimonyi, 85.), Berecz Zs. (Kapornai, 63.), Urblík J., Radó – Pintér F. (Molnár Cs., a szünetben). Vezetőedző: Pintér Attila


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló