Gödöllőn zárjuk az első kört
Jó lenne pozitív élménnyel lezárni a bajnokság ezen szakaszát. BEHARANGOZÓ
Az idei meccsek sora még nem, de a bajnokság első köre lezárul az NB III-ban, ahol tartalékcsapatunk szombaton 11 órától a Gödöllő vendége lesz. Azok után, hogy a legutóbbi két hazai meccsből (DVSC 0–1, Salgótarján 1–1) csak egy pontot sikerült szerezni az idegenben éppen egy éve veretlen legénységünknek.
„Jó lenne pozitívan, győztes mérkőzéssel zárni a bajnokság első körét – jelentette ki Törtei Tamás, a Kisvárda Master Good II edzője. – Ami már csak azért is nehézséget okoz, mert korán kell indulnunk, nyilván nem nehéz kitalálni, hogy a Gödöllő a szokásaitól eltérve miért is tette tizenegy órára a mérkőzés kezdési időpontját, hiszen mi rendszeresen ilyenkor fogadjuk az ellenfeleinket. Ez azonban nem jelenthet gondot a fiúknak, a három pont megszerzéséből indulunk ki. Ha ugyanannyit leszünk a kapu előtt a befejezőzónában, mint a múlt heti mérkőzésünkön, akkor elégedett leszek, csak tudni kell feltenni a pontot i-re. Magyarán a helyzetkihasználáson kell változtatni, mert az botrányos volt, de azon dolgoztunk a héten, hogy ezen a téren történjen előrelépés.”
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 15. FORDULÓ
GÖDÖLLŐI SK (6.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (7.)
Gödöllő, Szűcs Lajos Sportcentrum, szombat, 11.00
Vezeti: Juhász Dávid (Elischer Márk, Bense Milán)


