Fiatal balhátvédet szerződtettünk
A szlovén bajnokságból érkezett a bosnyák futballista Kisvárdára.
Újabb játékossal bővült csapatunk kerete: hétfőn aláírta szerződését klubunkhoz Enes Alic. A fiatal, mindössze 23 éves, bosnyák balhátvéd legutóbb a szlovén NK Domzale csapatában játszott.
„Nagy ugrás a karrieremben, hogy olyan klubhoz kerültem, amely már kilépett a nemzetközi porondra és most is jó eséllyel pályázik arra, hogy jövőre is ott legyen, ebben szeretném segíteni a játékommal – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Enes Alic. – Nagy segítség a számomra, hogy több olyan játékos is van a keretben, aki honfitársam, vagy éppen ismerem máshonnan, ez segítheti a beilleszkedésemet. Jó példa számomra a Ferencváros játékosa, Eldar Civic, aki ugyancsak bosnyák balhátvéd, és a magyar bajnokságból szerepel rendszeresen hazám válogatottjában. Nagy motivációt jelent a számomra, hogy hamarosan akár ellene is pályára léphetek, és szeretném azt a karriert befutni, amit ő.”
Enes Alic az NK Domzale színeiben 2021 júliusa és 2022 decembere között 47 alkalommal lépett pályára a szlovén élvonalban, négy meccset játszott a szlovén kupában és hármat a nemzetközi porondon, az Európa-liga selejtezőjében. Erősségének a gyorsaságát és a védőmunkáját tartják.
Enes Alic kisvárdai pályafutásához sok sikert kívánunk!
A fotón: Forrás Zoltán klubmenedzser adta át a klub hivatalos mezét Enes Alicnak
ENES ALIC
Állampolgársága: bosnyák
Születési hely: Szarajevó (Bosznia-Hercegovina)
Születési idő: 1999. szeptember 3.
Magasság: 175 cm
Karrierje: NK Bosna Visoka (bosnyák, -2017), Frydek (cseh, 2017-2018), SK Detmarovice (cseh, 2018-2020), Mladost Kakanj (bosnyák, 2020-2021), NK Domzale (szlovén, 2021-2023), Kisvárda Master Good (2023-)
Posztja: baloldali védő
Mezszáma: 19