Felkészülve ugyanarra a forgatókönyvre
A másik tartalékcsapat elleni újabb megyei rangadó is nehéznek ígérkezik. BEHARANGOZÓ
Az egyik korábbi csapata után következik a másik egykoriegyüttese – magyarán tartalékcsapatunk edzője, Törtei Tamás a Tarpa elleni győzelmet (3–0) követően a Nyíregyháza Spartacus II ellen készíthette fel tanítványait a héten, amikor ráadásul a születésnapját is ünnepelhette az első csapat munkájába is besegítő szakember. Nosztalgikus hangulatban van ilyenkor az ember?

„Mondhatni, ez kellemes időszak, de persze a születésnapomnak nem tulajdonítok nagy jelentőséget – mondta az immár 41 esztendős Törtei Tamás. – Annak már sokkal inkább, hogy győztes meccset követően megyünk a Szpari kettőhöz. Szeretnénk ugyanazt a forgatókönyvet, mint a Tarpa ellen, hiszen a két csapat, mármint az előző és az aktuális ellenfelünk, a tabella ugyanabban a régiójában foglal helyet. Ugyanúgy készültünk, mint legutóbb, és újra azt kértem a játékosoktól, hogy a helyezést ne nézzék, mert az kissé csalóka. Nehéz mérkőzésre számítok, azt magunknak tudjuk majd megkönnyíteni, remélem, így is lesz. Győzelmi reményekkel utazunk Nyíregyházára.”
Egész pontosan az örökösföldi edzőközpontba, ahol a hét utolsó napján matinéidőpontban, vagyis 11 órakor kezdődik a mérkőzés.
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 12. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC II (16.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (4.)
Nyíregyháza, Örökösföld Sporttelep, vasárnap, 11.00
Vezeti: Takács Tamás (Szabó Ferenc, Szakály Máté)


