Ezt minimum megérdemeltük

Ezúttal döntetlent játszottunk és jól futballoztunk a lengyel Chorzów ellen. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
„Sorstársunkkal” találkoztunk a hétfői edzőmeccsen, hiszen a lengyel Ruch Chorzów éppúgy az előző nyáron esett ki hazája élvonalbeli bajnokságából, mint mi. A helyszín jó órányi autóútra Sidetől, Belek volt.
Ismerősöket is köszönthettünk, hiszen a 14-szeres lengyel bajnok játékosa Novothny Soma, aki nemrégiben Révész Attila sportigazgatónkkal szerepelt együtt egy podcastműsorban, a „traccspartit” kezdés előtt folytatta a páros. A center persze, hogy emlékezett arra, amikor egy ködös novemberi estén 2018-ban három gólt szerzett Kisvárdán az Újpest által 4–1-re megnyert bajnokin. Kicsit arrébb Molnár Gábor beszélgetett egykori mezőkövesdi csapattársával, Andrej Lukiccsal, aki ugyancsak a Ruch játékosa, miként a korábbi Honvéd-játékos, Mohamed Mezgrani is. Nono nevét Diósgyőrből ismerhetjük, de ő nem tartozik az edző kedvencei közé, így kimaradt az edzőtáborba utazó keretből.
Nálunk a kapuban ismét Popovics Ilija kezdett, a pénteki kezdőcsapathoz képest annyi változás történt, hogy Szőr Levente, Osztrovka Maxim és Marko Matanovics helyére Bíró Bence, Soltész István és Milos Szpaszics került. Kezdettől fogva jobbnak tűnt a játékunk, mint a koszovóiak ellen, az első helyzetet Branimir Cipetic puskázta el. Nagy kár, hogy a lengyelek vezetést szereztek – egy szögletüket nem tudtuk elhárítani. Aztán Jasmin Mesanovic előtt két lehetőség is adódott, Pap Zsolt és Molnár Gábor is odaért a kapu elé, de hiába a mezőnyfölény, a Chorzów vonulhatott előnnyel a szünetre.
A második félidőre sort cserélt a Ruch, jött Novothny Soma is. Megváltozott a játékvezetői felfogás, emiatt többnyire mi bosszankodhattunk, különösen az előnyszabály rossz alkalmazása miatt. Szpaszicsnak különösen a második helyzete volt nagy, de mindkettő kimaradt, Szőr Levente fejesét pedig a kapu torkából vágták ki a védők. A Ruch egy kontrából veszélyeztetett, de Popovics résen volt. Menetközben szinte a teljes kezdőcsapatunk lejött a pályáról, a mezőnyjátékosok közül egyedül Mesanovic maradt fenn, és megérte, hiszen okos passza után Marko Matanovics egyenlített – középkezdésre már nem maradt idő.
Egyet tudunk érteni Gerliczki Máté asszisztensedzővel, aki a sípszó pillanatában így csattant fel: „Ezt minimum megérdemeltük!”
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
RUCH CHORZÓW–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–0)
Bele
RUCH: Turk – Konczkowski, Lukics, Cykalo, Sz. Szymanski – Ventura, Sikora, Baranski – Kozak, Szczepan, Mezhgrani. 2. félidő: J. Szymanski – Borowski, Cykalo, Sadlok, Karasinski – Laski, Szwoch, Starzynski – Moneta, Novothny, Myszor.
KISVÁRDA: Popovics – Cipetic ( Ponomarenko, 72.) Jovicic (R. Stefan, 77.), Matic (Lippai, 79.), Chlumecky (Széles, 79.) – Bíró B. (Szőr, 77.), Soltész I. (Osztrovka, 77.), Pap Zs. (Soltész D., 64.), Molnár G. (Matanovics, 64.) – Szpaszics (Gyurkó, 72.), Mesanovic.
Gól: Szcepan (1–0) a 12., Matanovics (1–1) a 90. percben

