Ez is, az is eldőlhet

2021-04-16 12:17:15
Kisvárda FC

A Fradi Kisvárdán lehet bajnok, de akár a mi bennmaradásunk is biztossá válhat matematikailag – BEHARANGOZÓ.

Sem a szurkolók, sem a magunk szívét nem akarjuk fájdítani, de ezen a héten mi mindenből ki kell(ett) maradniuk a koronavírus-járvány miatt!

Szerdán az Újpest volt a vendég a Mol Magyar Kupa elődöntőjében, szombaton pedig jön a Ferencváros, azzal a szándékkal, hogy itt, Kisvárdán biztosítja be a bajnoki címét. Aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, „békeidőben” mindkét meccs telt házat generált volna – na, de tényleg ennyit a szívügyekről.

Szóval jön a Fradi, amely ellen még pontot sem sikerült szereznünk a Várkertben bajnoki meccsen, de a vele szemben meglévő vereségsorozatunkat a legutóbbi, idegenbeli összecsapáson, a január 30-án elért 1–1-es döntetlennel legalább megszakítottuk.

„Nagyon nem szeretném, ha ezután a mérkőzés után ünnepelné a Ferencváros a bajnoki címét, meghagynánk ezt neki a következő meccsre, amikor az Újpesttel játszik hazai pályán, reméljük, ott sikerül is neki – mosolygott Supka Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Volt már ilyen alkalom a pályafutásom során, két éve a Honvéd edzőjeként a velünk játszott meccs után ünnepeltek, igaz, akkor sikerült nyernünk ellenük három kettőre. Ez most is előfordulhat, mindenesetre mi magunkkal foglalkozunk, és törekszünk a minél jobb eredmény elérésére, a pont vagy pontok szerzésére. Ha ki tudjuk pihenni a hétközi mérkőzést és tudunk egy-két poszton változtatni, akkor megvalósulhat mindez. De csak akkor, ha fegyelmezettek leszünk.”

Supka Attila, a stáb és a csapat tagjai sem tudták volna letagadni, mennyire csalódottak volna az Újpest ellen elvesztett kupaelődöntő (0–1) után. Ki lehetett ebből jönni? Egyáltalán, az akkor meglévő problémák mennyire enyhültek?

„Még most is csalódott vagyok, mert azon a mérkőzésen nagy lehetőségünk volt arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, és akkor most ott lennénk a kupadöntőben, amire személy szerint én, de a csapat is nagyon vágyott – így Supka Attila. – Nem lehetett azt állítani, hogy azért ne tettünk volna meg mindent, de a meccset eldöntő egyetlen gólt nem mi szereztünk. Sajnos, a gondjaink cseppet sem enyhültek, azok közül senki sem tud visszatérni, akik a szerdai meccset sérülés miatt kihagyták.”

További hiányzó lesz Cornel Ene, aki a mezőkövesdi eltiltása után az egy bajnoki meccsre szóló eltiltását tölti le.

A Fradi bajnok lehet ugye (akkor is, ha nem nyer, de a Puskás Akadémia vasárnap nem szerez több pontot tőle), mi pedig elérhetjük, hogy már szombat estére matematikailag is biztossá válhat a bennmaradásunk, amennyiben pénteken a Budafok nem nyer a Diósgyőr ellen, mi pedig legyőzzük a Ferencvárost.


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló