Észak-Korea a pénteki ellenfél
A törökországi tábo utolsó aktív napján is játszik meccset csapatunk.
Olyan lehetőséghez jutott csapatunk, amely nem mindennapi: nemzeti válogatott ellen léphet pályára. Az ellenfél kiléte pedig a politikai helyzet miatt különösen pikáns: az ugyancsak Törökországban edzőtáborozó Észak-Korea lesz a pénteki ellenfél. A mérkőzés otthoni idő szerint 14 órakor kezdődik.
Észak-Korea népe elszigetelten él a világtól, de a jelek szerint a futballistái megkapják a lehetőséget arra, hogy otthonuktól távol készüljenek. Valami olyasmi lehet ez, mint amikor a magyar klubcsapatok az 1960-as években járták Dél-Amerikát. És bármilyen furcsa, a magyar és az észak-koreai válogatott közül utóbbinak van közelebbi világbajnoki részvételes emléke, a népi demokratikus ország legjobbjai ugyanis ott lehettek a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságon, míg mi ugye 1986 és Mexikó óta nem jártunk ilyen eseményen.
A meccset hivatalosan a Kisvárda Master Good II játssza, de alighanem hasonló lesz a helyzet, mint kedden, amikor a román FC Arges Pitesti ellen amolyan vegyes csapattal álltunk ki, vagyis az előzőn napi edzőmeccsen kevesebb lehetőséghez jutó vagy egyáltalán nem játszó futballistáink egészülnek ki az NB III-as fiatalokkal. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy az aktuális FIFA.világranglistán közvetlenül Vietnam mögött és Madagaszkár előtt előtt a 115. helyen álló Észak-Korea milyen játékerőt képvisel majd.

