Ennél korábban nem kaptunk gólt
Aktuális és örökstatisztikák: A saját kapuba szerzett gólokhoz különös adatok fűződnek.
Kettő perc tíz másodperc elteltével került a kapunkba a labda Kispesten, ez hajszálra megegyezik az eddigi legkorábban kapott gólunk időpontjával, amely szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt született 2019. november 2-án a diósgyőri Szerhij Sesztakov jóvoltából. NB I-es meccsünkön ettől korábban csak egy gól született, az is a Bozsik Arénában és az is öngól volt, de annak azért tudtunk örülni: 2021. október 1-jén a honvédos Tamás Krisztián egy perc 40 másodperc eltelte után vette be a saját kapuját ellenünk. Azon a meccsen végül veszítettünk 2–1-re, most nem tudtunk még csak kiegyenlíteni sem, pedig lett volna rá idő bőven.
Ha már öngólok... Soltész Dominik a huszadik ilyen jellegű találatunkat vétette az élvonalban, az összes kapott gólunk hat százaléka tehát öngól. Másként: minden 16.5 alkalommal mi segítünk be ellenfeleinknek a gólszerzéssel. A mérleg másik serpenyőjében hét ilyen találat van, ellenfeleink ennyiszer segítettek ki bennünket saját maguk által „szerzett” találattal.
Az NB I-ben 27. alkalommal veszítettünk 1–0-ra, ez továbbra is a második leggyakoribb eredmény a 28-szor előforduló, és az utóbbi három meccsen játszott 1–1 után.
Átlépte a 3000. pályán töltött játékpercet Bíró Bence, aki a Honvéd ellen kapott 32. alkalommal helyet a kisvárdai kezdő tizenegyben élvonalbeli mérkőzésen, és 18-adszor játszotta végig a mérkőzést.
A csapatunk színeiben játszott 208. NB I-es mérkőzésén a negyvenedik alkalommal viselte a csapatkapitányi karszalagot Melnik Bogdán (borítófotónkon), aki így utolérte Dombó Dávidot, kettejüknél csak Lucas választott többször térfelet a kezdés előtt, ő 103 alkalommal.
2026-2027: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (12 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Popovics Ilija, Soltész Dominik, Hianga’a Mbock, Melnik Bogdán, Christián Herc 12-12
Legtöbb játszott perc: Popovics 1158, Melnik 1125, Soltész D. 1108
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Popovics, Soltész D., Melnik 12-12
Legtöbb végig játszott meccs: Popovics 12, Soltész D. 11, Melnik 10
Legtöbbször lecserélve: Ch. Herc 10, Toniszlav Jordanov 7, Ésik Ákos 6
Legtöbbször becserélve: Teslim Balogun 8, Bíró Bence, Szikszai Hennagyij 6-6
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Popovics 60 (tavalyelőttről áthozott sorozat), Melnik 37, Soltész D., Mbock 15-15 (mindhárom tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Popovics 5794 (tavalyelőttről áthozott sorozat), Lippai Tibor 664, Besim Serbecic 383
A házi góllövőlista: Ch. Herc 3, Marko Matanovics 2, Ésik Á., Anatolij Nurijev, Lippai, Szikszai H., Bíró B., Melnik, Jordanov 1-1
Gólpassz: Jasmin Mesanovic, Matanovics, Soltész D., T. Balogun 2-2, Novothny Soma, Babják Miroszlav, Serbecic 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Matanovics 4 (2+2), Ch. Herc 3 (3+0), Mesanovic 2 (0+2), Soltész D. 2 (0+2), T. Balogun 2 (0+2), Ésik Á. 1 (1+0), Nurijev 1 (1+0), Lippai 1 (1+0), Szikszai H. 1 (1+0), Bíró B. 1 (1+0), Melnik 1 (1+0), Jordanov 1 (1+0), Novothny 1 (0+1), Babják 1 (0+1), Serbecic 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 173 perc (2025-2026: 33. forduló-2026-2027: 1. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 92 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 212 perc (7-9. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 119 perc
Sárga lap: Soltész D. 3, T. Balogun, Matanovics, Melnik, Lippai, Amos Youga 2-2, Oláh Bálint, Nurijev, Szőr, Mesanovic, Serbecic, Bíró B., Mbock, Ésik, Sandro Tomic kapusedző, Szabó Mihály videoelemző 1-1
Kiállítva: Szikszai 1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 243
Összesített mérleg: 243 mérkőzés, 82 győzelem, 65 döntetlen, 96 vereség, 289–328-as gólkülönbség, 311 pont, 1,2798 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 120-48-34-38, 162–141, 178, 1,4833 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 123-34-31-58, 127–187, 133, 1,0813 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Melnik 208
Legtöbb játszott perc: Melnik 17 211
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 178
Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 148
Legtöbbször lecserélve: Mesanovic 70
Legtöbbször becserélve: Mario Ilievszki 48
Legtöbb meccs sorozatban: Popovics (2025-2026: 1. forduló-2026-2027: 12. forduló) 45
Leghosszabb játszott perc sorozat: Popovics 4319 (2025-2026: 1. forduló–2026-2027: 11. forduló)
Legtöbb gól: Mesanovic 25
Legtöbb gólpassz: Mesanovic 20
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Mesanovic 45 (25+20)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Legtöbb sárga lap: Melnik 36
Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor, Ötvös Bence, Matheus Leoni 2-2


