Emlékezetes jubileum

2021-04-12 06:48:22
Kisvárda FC

Az ötvenedik mérkőzésén a hetedik gólját szerezte kisvárdai játékosként.

Ötvenedik NB I-es bajnoki mérkőzésén lépett pályára Mezőkövesden Claudiu Bumba, aki a jeles alkalmat győztes góllal (1–0) tette emlékezetessé. Ő a nyolcadik labdarúgó, aki elérte ezt a mérföldkövet kisvárdai színekben. A 27 éves középpályás 3662 percet töltött eddig a pályán kisvárdai játékosként a pályán, hét gólt szerzett és tíz gólpasszt osztott ki.

„Nem tartom a számon a mérkőzéseimet, így kicsit meglepődtem, hogy elértem ezt a számot – mondta Claudiu Bumba, amikor átadtuk neki az ilyenkor dukáló emlékplakettet. – Hogy sok vagy kevés ez a meccsszám? Ez a második évem a csapatban, az elsőben a sérülések miatt a reméltnél kevesebb meccset játszottam, most viszont egy kivétellel mindig a pályán voltam. Amit az első évben elvett tőlem a sors, azt most visszakaptam. Ami pedig a mezőkövesdi összecsapást illeti, valóban emlékezetes lesz a számomra, de nem az a lényeg, hogy én jubiláltam győzelemmel, hanem az, hogy a csapat nyert. Vannak még céljaink, szeretnénk az első öt helyezett között végezni és a kupadöntőbe jutást elérni, úgyhogy nem állhatunk le.”


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló