Előzést érhet a győzelem

Szombaton három hazai, vasárnap két idegenbeli meccs a programban. BEHARANGOZÓ
Felsőbb korosztályos akadémiai csapataink közül az U17-esek mérkőzését elhalasztották, az U19-esek pénteken játszanak, így a szombaton fellépők közül a legidősebbek az U16-osok lesznek. Ők az MTK-t, az U15-ösök a Zalaegerszeget, az U14-esek pedig a Puskás Akadémiát fogadják. A táblázaton elfoglalt helyezések alapján az évet győzelemmel kezdő U15-ösök számára a legreálisabb az esély a győzelemre, ha ez sikerül, megelőzhetik ellenfelüket. A legkisebbek vasárnap Debrecenben játszanak.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 13. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA (10.)–MTK Budapest (4.)
Katona György, a VLA edzője: – „Apa kezdődik…” Hosszú szünet után újra bajnoki mérkőzést játszunk, amit az egész csapat nagyon várt már. A felkészülésünk nem volt könnyű, edzőmeccsek maradtak el és a létszámunk is hagyott kívánni valót maga után, ennek ellenére bizakodóak vagyunk a tavaszt illetően. Tudjuk, hogy nem itt van a helyünk a tabellán. Az MTK meghatározó csapata a bajnokságnak, több válogatott játékossal. Ősszel gyors ritmusú, sok átmenettel tarkított meccset játszottunk, valószínű, hogy ez most sem lesz másként. Csapatunktól agresszív, de okos és taktikus játékot várunk az első perctől az utolsóig. Bízunk a srácokban és abban, hogy ezt a pályán is megmutatják majd, ebben az esetben az eredmény sem maradhat el.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 13. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (7.)–Zalaegerszegi TE FC (6.)
Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Jól indult a szezon, hiszen nyertünk a Diósgyőr ellen. A játék nem volt túl magas színvonalú, de azon megpróbálunk változtatni. lesznek változások a csapatban a jobbítás szándékával. Idegenben sikerült legyőzni a ZTE-t, ebben bízunk most is.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 16. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (10.)–Puskás Akadémia FC (2.)
Lakatos Bence, a VLA edzője: – Ismételten jó csapat ellen találkozunk hazai pályán. Lesznek hiányzóink, de egyértelműen bátor, kezdeményező játékkal szeretnénk előrukkolni hazai pályán, ami megfelelő szervezettséggel is párosul. Átbeszéltük a múlt heti mérkőzésünket is, és ha redukáljuk az egyéni hibáinkat, valamint hiszünk is abban, amit csinálunk, akkor bármire képesek lehetünk még a Puskás Akadémia ellen is!
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Vasárnap, 12.00: DVSC–Várda LA
Oláh Levente, a VLA edzője: – Jól sikerült az idei első hazai bajnoki mérkőzésünk, ezt szeretnénk megismételni idegenben. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel egy jó csapat otthonába látogatunk. Viszont én bizakodó vagyok, mert a héten megfelelő létszámban tudtunk edzeni, és visszatértek a kapusaink is. A számunkra kedvező eredmény elérése érdekében rengeteg energiát kell majd mozgósítani, de bízom a csapatomban, hogy sikerrel veszi ezt az akadályt.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Vasárnap, 10.00: DVSC–Várda LA
Deák Béla, a VLA edzője: – A múlt héten hétperces rövidzárlat okozta a vesztünket. Az ebből adódó csorbát szeretnénk a Debrecen ellen kiköszörülni, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis az ellenfél nagyon komoly játékerőt képvisel. Elsősorban a labdaszerzések utáni átmenetekben és az ebből adódó befejezésekben kell javulnunk, valamint kulcskérdés lesz az ellenfél centerjátékának semlegesítése, ha ezt meg tudjuk oldani, akkor pontosan távozhatunk Debrecenből.
A borítófotón: A VLA U15-ös csapat idén akár a második győzelmét is megszerezheti

