Elkezdtük!
Véget ért a szünet, játékosaink hétfőn belevágtak a közepébe.
Három héttel és egy nappal azután, hogy játékosaink és stábtagjaink a Kazincbarcika elleni 1–1-es döntetlen követően átvették jól megérdemelt bajnoki aranyérmüket az NB II-es bajnokság lezárásaként, hétfőn kora este megkezdődött a pályán is csapatunk felkészülése. Immár újra az NB I-es szezonra!
Mozgalmas volt a hétfő, hiszen délelőtt játékosaink orvosi vizsgálaton és méréseken vettek részt, közben kisorsolták a fizz Liga 2025-2026-os szezonjának menetrendjét és még az első edzés előtt aláírta szerződését a Budafokról igazolt Oláh Bálint. Így a Kecskemétről érkező Nagy Krisztiánnal együtt két új futballistája van a keretnek. Csatlakozott a csapathoz az előző másfél évben az NB II-es Szentlőrinchez kölcsönadott Heles Jaroszlav, az NB III-as tartalékcsapatunkból pedig Czérna Erik kezdte el az edzésmunkát a „nagyoknál”. Az egyedüli biztos távozó eddig Széles Imre Antal, aki az MTk Budapestnél folytatja pályafutását.
Ilyen-olyan okok miatt engedéllyel volt távol Branimir Cipetic, Bernardo Matic, Milos Szpaszics és Ridwan Popoola, ők egy-két nap késéssel csatlakoznak be az immár Gerliczki Máté vezetőedző által vezényelt munkába.
Amely már az első napon sem volt könnyed – feltételezve, hogy mindenki elvégezte a háromhetes szünet második felére eső futómunkát. A bemelegítést a várkerti tó körüli iramfutás követte, aztán jöhettek a labdás gyakorlatok.
Kedden a konditeremben indul a nap és a pályán folytatódik délután, csütörtöktől pedig fokozódik a terhelés, és szombati edzés zárja az első heti felkészülési programot.
NÉVSOROLVASÁS
Az első edzésen résztvevő játékosok
Kapusok: Hrabina Alex, Kovács Marcell, Popovics Ilija
Mezőnyjátékosok: Bíró Bence, Martin Chlumecky, Czérna Erik, Aleksandar Jovicic, Gyurkó Máté, Heles Jaroszlav, Körmendi Kevin, Lippai Tibor, Marko Matanovics, Jasmin Mesanovic, Molnár Gábor, Nagy Krisztián, Oláh Bálint, Osztrovka Maxim, Pap Zsolt, Dacid Puclin, Soltész Dominik, Soltész István, Raúl-Martin Stefan, Szőr Levente

