Egyre közelebb a visszatérés

2022-02-23 19:43:00
Kisvárda FC

A megpróbáltatások után Szlobodan Szimovics gyakran tűnik fel az edzéseken – egyelőre csak civilben.

Egyre többször látogatja meg a csapatot Szlobodan Szimovics, akinek december közepén lett pozitív a koronavírustesztje, majd a betegség szövődményeiből adódóan kórházi kezelésre is szorult. Szerb játékosunknak egyelőre még csak a sétálás és a könnyebb mozgás engedélyezett, de abban reménykedik, hogy egy hónap múlva már a társakkal együtt edzhet.

„Izomgyulladást okozott a szívemben a koronavírus, és ezt az információt komolyan kellett vennem, minden, a kezelésre vonatkozó utasítást betartanom – árulta el Szlobodan Szimovics, amikor tündéri kislányával, Szofiával meglátogatta a csapatot az edzésen. – A gyógyulásnak megvannak a periódusai, most ott tartok, hogy sétálhatok, könnyebben már terhelhetem maga, de a teljes visszatérés március közepére várható, persze csak akkor, ha az orvosi kontrollvizsgálatok mindent rendben találnak. Szerencsére a családom és a klub is mindenben támogat, semmit nem szeretnénk elsietni, a legfontosabb az egészség.”

Szlobodan Szimovics feltűnt a lelátón a csapat Paks elleni mérkőzésén, amelynek izgalmai nem voltak kegyesek a szíveknek, idegrendszereknek.

„Amikor az ember valamilyen oknál fogva nem játszhat, sérült vagy eltiltott, mindig nehéz szívvel nézi kívülről a meccset – árulta el 32 éves játékosunk. – Boldog vagyok, hogy a csapat jól szerepel, bízom is a társakban, hogy valami nagyon szépet alkotnak, és végén is mi leszünk a bajnokság meglepetéscsapata.”

Kitartást, és mielőbbi felépülést, Szimó!


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló