Egy helyszínen két csapatunk
Utánpótlásfronton két legénységünk játszik hazai környezetben szombaton, a többség idegenbe megy.
Újabb két korosztályunk kapcsolódik be a tavaszi bajnoki küzdelmekbe, ráadásul az U17-es és az U15-es csapatunk egyazon helyszínre, a Vasas Kubala Akadémia otthonába utazik. Az U14-es egységünk fellépése elmarad, hazai környezetben csak a két kis korosztályunk, az U13 és az U13 játszik, míg a listavezető U19-esek Szolnokra látogatnak.
MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAP, 13. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Szolnoki MÁV UFC (10.)–Várda LA (1.)
Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – A saját játékunkra kell koncentrálni, a múlt héten jó teljesítményt nyújtott a csapat, ezen az úton szeretnénk tovább haladni. Ahhoz, hogy idegenben győzni tudjunk, gólt, gólokat kell szereznünk, a kapu előtt határozottságra lesz tehát szükségünk. Közben a védekezési rész is nagyon fontos csapatszinten, nem szabad hibáznunk. Ha ezek megvalósulnak, akkor remélhetőleg három ponttal tudunk hazatérni. Jól dolgozott a csapat az egész héten, mindenki motivált, így várjuk a mérkőzést!
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 13. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Vasas Kubala Akadémia (5.)–Várda LA (9.)
Katona György, a VLA edzője: – Nekünk is elkezdődik a tavaszi szezon, amit már nagyon vártunk. A felkészülési meccseken több szegmensben is sikerült fejlődnünk az őszhöz képest, ezt szeretnénk éles körülmények között is megmutatni. A Vasas jó csapat, a tavalyi szezonban kupadöntős és ezüstérmes volt, de hazai pályán az első meccsen nagy küzdelem után sikerült legyőzni őket. A második összecsapáson is szeretnénk hasonló eredményt elérni, ezért mindent megfogunk tenni.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 13. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Vasas Kubala Akadémia (5.)–Várda LA (12.)
Deme Attila, a VLA edzője: – Már vártuk a bajnoki rajtot, az elhalasztott első forduló után számunkra most kezdődik a tavasz. A felkészülési időszakban jól dolgozott a csapat és nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk. A Vasas csapatával találkozunk, amely a tabella alapján riválisunknak tekinthető, így nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. Ha szeretnénk a helyzetünkön változtatni, akkor meg kell tennünk az első lépést és bármi áron győzni. Ebben a felfogásban utazunk Budapestre!
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Szombat, 11.00: Várda LA–Diósgyőri VTK
Deák Béla, a VLA edzője: – Azt a Diósgyőrt fogadjuk, amely a preakadémiai korosztályokban mindig nagyon komoly játékerőt képvisel, stílusának megfelelően mindig megtalálja azt a fizikálisan erős centerjátékost, aki megnehezíti a dolgunkat és gyors, technikás szélsőkkel is rendelkezik az ellenfél. Ugyanúgy, mint az első két körben, most is nagyon kiélezett és taktikus mérkőzésre számítok. Jó formában van a csapatom, kezdünk kiegyenesedni, és az edzésmunka is bizakodásra ad okot, úgyhogy saját stílusunkban szeretnénk eredményes és jó játékkal szeretnénk előrukkolni.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Szombat, 11.00: Várda LA–Diósgyőri VTK
Czene Zalán, a VLA edzője: – Ezen a hétvégén olyan feladat vár a fiúkra, ami nagy mérföldkő számukra. U11-es csapatként az U12-es bajnokságban fogunk szerepelni nyolc plusz egyes felállásban, nagyobb pályaméreten. Sajnos sok hiányzónk lesz, de nem rettenünk meg a feladattól, aki a pályára fog lépni, meg szeretné mutatni a tudását! Izgatottan várjuk a találkozót.


