Edzőmeccsen is győzelem

2021-09-03 16:47:02
Kisvárda FC

Péntek kora este az ukrán élvonalbeli Verezs Rivnye ellen lépett pályára NB I-es csapatunk.

A második percben Ötvös Bence, a harmadikban Nagy Mihály Krisztián, Ötvös és Driton Camaj is bevehette volna a pénteki edzőmeccspartner Verezs Rivnye kapuját, de kimaradtak az ordító helyzetek. Ukrán élvonalbeli ellenfelünk kapuját az az Artem Kicsak védte, aki megfordult az MTK-ben is, szinte napra pontosan három évvel ezelőtt, 2018. szeptember 1-jén az ő kapujába helyeztük el az első NB I-es győzelmünket érő gólunkat.

A kilencedik percben végre kapuralövéssel fejeztünk be egy akciót, Camaj lövését Kicsak balra vetődve védte. Nem volt szükség negyedórára sem a vezető gólunkhoz, Hej Viktor irtózatosan eltalálta a labdát 20 méterről, amely a lécről vágódott a gólvonal mögé, 1–0. Kár, hogy kiállítás miatt eltiltott játékosunk ugyanezt nem vezetheti elő a jövő héten, a Puskás Akadémia elleni bajnokin. Túl a 21. percen, Artem Odincovnak is be kellett mutatni egy védést, miután kipiszkálta a léc alól a labdát az oldalról kapura küldött szabadrúgást követően. Fél órához közeledve szemre is tetszetős hazai akció futott végig a pályán, ám Matheus Leoni baloldali beadását kivágták a kapu torkából. A 37. percben egy ukrán ellentámadás végén Timofjenko 20 méteres lövése után tolta vetődve oldalra a labdát Odincov.

A 42. percben Lucas indítása után röviden fejelték haza a labdát, Leoni lecsapott a lehetőségre, és tíz méterről ballal a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 2–0.

A második félidő első eseményeként Jasir Asani tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, középre gurítása után Nagy Mihály Krisztián nem jutott el lövésig. A kapu azonban nem szabadult fel, Lucas lövését vágta ki a kapu torkából Mahniev. A 63. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, miután Melnik buktatta Szoldatot. Timofjenko a jobb alsó sarokba lőtt a tizenegyesből, 2–1.

Két perc múlva Asani visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget, de 17 méterről fölé lőtt. A 69. percben ismét Asani elé került a labda, de ötméteres lövését Kicsak védte. Tíz perccel a vége előtt Herdi Prengának kellett a kapu torkából menteni a veszélyes jobboldali beadás után. A 85. percben Lucas baloldali szöglete okozott veszélyt, de az eredmény már nem változott, nyertünk 2–1-re.


ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS

Kisvárda Master Good–Verezs Rivnye (ukrán) 2–1 (2–0)

Várkerti Stadion, 200 néző, v.: Takács J.

KISVÁRDA: Odincov – Hej (Peteleu), Kravcsenko (Csirkovics), Rubus (Prenga), Leoni (Melnik) – Lucas, Karabeljov (Zlicsics) – Asani, Ötvös, Nagy M. K. (Mesanovic) – Camaj (Gosztonyi)

RIVNYE: Kicsak – Mahniev, Mirosnik, Panasenko, Petko, Timofjenko, Poliuah, Dahnovszkij, Szerhilau, Szoldat, Oleksztievec. Csereként bevethető volt: Kohut, Huk, Sjaharenko, Nemcsaninov, Dasics, Kloc, Huherov, Paszics, Barabas, Szmitjuh

Gól: Hej, Leoni, illetve Timofjenko (11-esből)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-10-17 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
2-1
1-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Bozsik Aréna
2021-10-01 20:00
OTP Bank Liga, 8. forduló