Dobogósok vérbeli rangadója
Ezúttal szombaton lép pályára NB III-as csapatunk, amely feljutásra pályázó csapatot fogad. BEHARANGOZÓ
Ez már a bajnokság második köre, az NB III-as mezőnyre a hétvégén a 16. forduló mérkőzése vár. Ezúttal szombaton, így térnek ki a csapatok a nemzeti válogatott vasárnapi fellépése elől.
A Kisvárda Master Good II a Debreceni EAC legénységét fogadja, a kezdés ezúttal is 11 órakor lesz. A feljutással kacérkodó debreceni egyetemisták a második pozícióban állva egy ponttal és egy helyezéssel előzik meg a mieinket, akik a július végi nyitányon idegenben 3–2-re legyőzték a DEAC-ot. Ha most is sikerülne nyerni, akkor riválisát megelőzi tartalékcsapatunk, és ideális esetben visszaveheti az első helyet is a tabellán a roppant szoros élmezőnyben.
– Minőségi, jó csapatot fogadunk – vetítette előre tartalékcsapatunk edzője, Törtei Tamás. – Úgy vélem, hogy munkás, sok párharccal tarkított kilencven perc vár ránk. Felkészültünk ellenfelünkből, tisztában vagyunk vele, hogy pontrúgásokból különösen erős. Bízom benne, hogy a befejező zónában megfelelő döntéseket hozunk és itthon tudjuk tartani a három pontot. Jól sikerült a szezonunk első fele, szeretnénk megtartani pozíciónkat a téli szünetre.
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 16. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD II (3.)–DEBRECENI EAC (2.)
Várkerti Sporttelep, szombat, 11.00
Vezeti: Muhari Gergő (Sinkovicz Dániel, Kovács II Gábor)


