Csonka lesz a rajt

2026-02-27 10:29:53
VLA

Három idegenbeli bajnoki szerepel a szombati programban akadémiai csapataink számára. BEHARANGOZÓ

Ilyen-olyan okok miatt megcsonkult a tavaszi bajnoki rajt programja korosztályos csapataink számára, hiszen az U17-es, az U15-ös és az U14-es legénységünk mérkőzése is elmarad. ez azt jelenti, hogy a pénteken pályára lépő U19-eseink mellett csak az U16 és a két kis korosztály, az U13 és az U12 játszik szombaton – idegenben.


MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 12. FORDULÓ

Szombat, 14.15: Ferencvárosi TC (7.)–Várda LA (4.)

Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – A bajnokság első körében, hazai pályán sikerült három kettőre legyőznünk a Ferencvárost, de nem ebből kell kiindulni. A Fradi ellen játszani mindig extra motivációt jelent, várjuk a mérkőzést, már csak azért is, mert most indul a tavaszi szezon. Jó csapathoz látogatunk, de szeretnénk eredményesek lenni.



MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 15. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Debreceni EAC–Várda LA

Baksa Zoltán, a VLA edzője:Végre elkezdődik a szezon, amit már mindenki nagyon várt. A téli időszakban a játékosok sokat dolgoztak és fejlődtek, ez a mérkőzés lesz az első bizonyítási lehetőség – jó csapat otthonában.


MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 15. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Debreceni EAC–Várda LA

Deák Béla, a VLA edzője: – Vártuk már, hogy tétmérkőzésen lépjünk pályára. Az első két körben rendkívül kiélezett mérkőzéseket játszottunk a DEAC-cal, Debrecenben nagyon fordulatos mérkőzésen sikerült nyernünk, majd hazai pályán sajnos alulmaradtunk. Úgyhogy fűti a srácokat a visszavágás ás a bizonyítás vágya. Kissé kiegészülve, tanulva a hibáinkból, várom, hogy a bajnokság tavaszi szakaszában mennyit sikerült előrelépnünk egyéni és csapatszinten. Bízom a csapatban!


next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-04-13 20:00
Fizz Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Zalaegerszegi TE FC
2-0
0-0
Kisvárda Master Good
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
2026-04-04 14:30
Fizz Liga, 28. forduló