Csatlakozott az ikertestvéréhez

2024-06-24 16:17:49
Kisvárda FC

Budafoki kitérővel Zalaegerszegről érkezett a középpályás, aki felnőtt szinten most először játszhat egy csapatban fivérével.

Az eseménydús hétfői nap második bejelentése: Soltész István is csapatunk játékosa lett. Ő már a második Soltész az új szerzemények között, és nem pusztán névrokonságról van szó, hiszen testvére, sőt egyenesen ikertestvére a korábban szerződtetett Dominiknak. Utóbbi Gyirmótról, István pedig Zalaegerszegről érkezett, pontosabban Budafokról, hiszen a tavaszt kölcsönben az NB II-es Budafoki MTE-nél töltötte, amelynek színeiben korábban négy évet is lehúzott.

„Utánpótláskorú játékosként fordult elő, hogy a Honvédban egy csapatban játszottunk az ikertestvéremmel – mondta a különös helyzetről a 23 éves Soltész István. – Ez is szerepet játszott, hogy Kisvárdára igazoltam, de nem ez volt az elsődleges szempont. Az öltözőn belül és a pályán nem elsősorban testvérek vagyunk, hanem csapattársak, ezt fontos hangsúlyozni és megkülönböztetni. A célunk ugyanaz, az NB I-be jutni a Kisvárdával, közben pedig abban is reménykedem, hogy kellő játéklehetőséghez jutok.”


SOLTÉSZ István

Születési hely: Budapest

Születési idő: 2000. november 29.

Posztja: középpályás

Erősebb láb: jobb

Pályafutásának állomásai: Bp. Honvéd (2011-2018), Kelen SC (2018-2019), Budafoki MTE (2019-2023, kölcsönben 2024), Zalaegerszegi TE FC (2023-2024), Kisvárda Master Good (2024-)

Mezszáma: 8


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló