Búcsút int az eddigi utolsó gólunk szerzője

2023-06-26 16:24:38
Kisvárda FC

Két és fél év csupaszív futballja után távozik a lejárt szerződésű balhátvéd.

Nem hosszabbítjuk meg a hónap végén lejáró szerződését Matheus Leoninak, így a brazil-olasz balhátvéd is távozik csapatunktól.

A 32 évében járó futballista 2021 telén érkezett Kisvárdára, ahol tehát két és fél évet töltött. Ezidő alatt 71 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 67-szer a kezdő tizenegy tagjaként, 56 végigjátszott meccs van a háta mögött, kilencszer le-, négyszer becserélték, kétszer kiállították. Hat gól és kilenc gólpassz fűződik a nevéhez, a pályán összesen 6225 percet töltött. Emellett a Mol Magyar Kupában tíz, az Európa-konferencialigában négy mérkőzésen jutott szóhoz, vagyis kisvárdai színekben összesen 85 tétmeccsen lépett pályára, mindez idáig ő szerezte a kisvárdai futball történetének utolsó, 201. NB I-es gólját a számára utolsó várkerti fellépésen, a Vasas ellen. No, meg feledhetetlen a századik NB I-es mérkőzésünk alkalmával a Ferencváros elleni parádés gólja, amely hozzásegítette csapatunkat a Fradi idegenbeli legyőzéséhez (2–1).


Személyében olyan játékos távozik, aki a pályán belül és kívül igazi úriemberként viselkedett. Matheus Leoninak köszönjük a csupaszív futballját és a szolgálatait, további pályafutásához sok sikert kívánunk, a magánéletben pedig jó egészséget, családjával együtt boldog életet kívánunk.

Köszönünk mindent, Leo!


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló