Bolgár támadó érkezett
A harmadik nyári szerzeményünk gólokkal segítené a csapatot. FRISSÍTVE, FOTÓKKAL IS
A bolgár korosztályos válogatottakban rendszeresen foglalkoztatott támadót szerződtettünk, a 26 éves Toniszlav Jordanov megérkezett Kisvárdára, és szombaton aláírta szerződését. Új szerzeményünk az Arda Kardzsali csapatában töltötte az elmúlt két évet, abban a periódusban 58 bajnokin 14 gólt szerzett. Előtte volt a Liteksz Lovecs, a CSZKA Szófia és a Sztara Zagora játékosa is.
A futballista előző klubjával sikerült minden kérdésben megállapodni, így a játékjoga hozzánk került,és pályafutása során először áll légiósnak.
„Hogy szülőhazámat elhagyva igazoltam új csapathoz, az számomra is nagyszerű lehetőség – mondta a szerződése aláírását követően a 26 éves futballista. – Kipróbálhatom magam egy bajnokságban, igyekszem majd a legjobbamat adni, és hozzásegíteni a csapatot a minél jobb szerepléshez. Szeretném, ha sokszor nyernénk, én pedig termelném a gólokat és osztogatnám az asszisztokat. Jó lenne a bajnokságban tíz gól fölé jutnom. Őszintén szólva nem sok mindent tudtam eddig Kisvárdáról, de akikkel beszéltem, megerősítették, hogy ez most a tökéletes hely a számomra, itt csak és kizárólag a futballra kell koncentrálnom, és ez az, amit most akarok. Az első benyomásaim is ezt erősítették meg, nagyon kedvesen fogadtak mind a vezetők, mind az edzői stáb, mind pedig az új csapattársaim, akikkel a szombati edzésük közben találkoztam először. Nyelvi problémáim lehetnek az elején, de igyekszem minél gyorsabban behozni a lemaradásomat ezen a téren is.”
Toniszlav Jordanov a második bolgár játákosunk, korábban Janisz Karabeljov erősítette a kisvárdai csapatot 2021 és 2023 között. A brazil Matrheus Leoni személyében pedig olyan futballistánk volt ugyancsak 2021 és 2023 között, aki Jordanovhoz hasonlóan játszott a Sztara Zagora csapatában.
Toniszlav JORDANOV
Állampolgársága: bolgár
Születési hely: Szevlievo (Bulgária)
Születési idő: 1998. november 27.
Posztja: támadó
Erősebb láb: jobb
Magasság: 180 cm
Pályafutásának állomásai: Liteksz Lovecs (bolgár, 2015-2016), CSZKA Szófia (bolgár, 2016-2021), Liteksz Lovecs (2017-2019, kölcsönben), Etar (bolgár, 2020, kölcsönben), Arda Kardzsali (bolgár, 2021-2022), Beroe Sztara Zagora (bolgár, 2022-2023), Arda Kardzsali (2023-2025), Kisvárda Master Good (2025-)
Válogatottság: bolgár U17 (18 meccs/22 gól), U19 (24/6), U21 (16/6)
????✍️| @KisvardaFC ????́???? ????????????????????????????́????!
Toniszlav Jordanov a Kisvárda játékosa! ????
????➡️ https://t.co/QR6bPH1RLw#KisvardaMasterGood ????⚪️#ToniszlavJordanov pic.twitter.com/XsnuqTp5tI
— Kisvárda FC official (@Kisvarda_FC) June 21, 2025

