Belső védőt szerződtettünk
A kétszeres bosnyák válogatott futballista a horvát ligából érkezik. AZ ÚJ SZERZEMÉNY NYILATKOZATA
Az új szezonra vonatkozóan megvan az első új szerzeménye csapatunknak, amelyhez Aleksandar Jovicic csatlakozik. A 27 éves bosnyák belső védő a horvát élvonalbeli HNK Gorica csapatától érkezik – az őszi szezonban még abban a csapatban szerepelt.
A 189 centire nőtt játékos az őszi szezonban 14 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Pályafutása szülőhazájában, a Prijedor csapatából indult, 2016 óta folyamatosan horvát élvonalbeli csapatokban szerepelt. Legutóbbi csapatában, a Goricában négy év alatt 134 bajnokin lépett pályára és ezeken öt gólt szerzett.
Kétszeres felnőtt. bosnyák válogatott, 2021 májusában a Montenegró és Dánia elleni barátságos mérkőzéseken szerepelt Bosznia-Hercegovina színeiben, előtte 2015-2016-ban hétszer játszott az U21-es nemzeti válogatottban.
„Igazán nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam a szerződésemet a Kisvárda csapatához – árulta el Aleksandar Jovicic. – Most már nem titok, a csapat nyáron is akart engem, ám akkor nem jött össze az üzlet, örülök, hogy most végre igen. Figyelemmel követtem az új csapatom szereplését, ismerek néhány srácot a keretből, mint honfitársamat, Jasmin Mesanovicot, vagy éppen Dominik Kovacicot, akivel sokszor játszottunk egymás ellen a horvát ligában. Mondhatom, igazán remek játékos, örülök neki, hogy immár egymás oldalán futballozhatunk. Bízom benne, hogy a csapat céljának éléréséhez én is hozzá tudok járulni, extra motivációt jelent a számomra, hogy kiléphessek az európai kupaporondra, ez a karrieremben még nem fordult elő. Már decemberben csatlakozom a csapathoz, lesz néhány napom arra, hogy megismerjem a körülményeket és a csapattársakat, hogy aztán januártól már újult erővel kezdjük a felkészülést."
A magának a 3-as számot választó Aleksandar Jovicic kisvárdai pályafutásához sok sikert kívánunk!
ALEKSANDAR JOVICIC
Születési hely: Banja Luka (Bosznia-Hercegovina)
Születési idő: 1995. július 18.
Állampolgársága: bosnyák
Posztja: belső védő
Erősebb láb: jobb
Magasság: 189 cm
Mezszáma: 3
Pályafutása: Rudar Prijedor (bosnyák, 2002-2014), Borac Banja Luka (bosnyák, 2014-2015), Krupa (bosnyák, 2015 – kölcsönben), Rudar Prijedor (2015-2016), Sleven Belupo (horvát, 2016-2018), Istra 1961 (horvát, 2018 – kölcsönben), HNK Gorica (horvát, 2018-2022), Kisvárda Master Good (2023-)