Az első itthoni gólra várva

Míg az ajkai meccsek többnyire gólzáporosak, Kisvárdán eddig két 0–0 született. VIDEÓK
Tizenhárom gól született eddig a Kisvárda Master Good és az FC Ajka egymás elleni NB II-es mérkőzésein, és valamennyi a bakonyi városban. Ott eddig háromszor találkoztak egymással a felek, Várkertben ellenben csak kétszer, és mind a 2014 tavaszi, mind pedig a 2015 őszi összecsapásuk gólnélküli döntetlennel ért véget.
Ajkán ellenben egyszer 5–2-re nyertünk, az őszi szezonban pedig 3–2-re kaptunk ki – az volt ebben a párharcban az első vereségünk – a kettő között pedig a meccs jelentősebb részét emberhátrányban játszva nyertünk 1–0-ra. Vasárnap 14 órakor a két csapat egymás elleni harmadik, kisvárdai bajnokija következik.
Az FC Ajka elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben: 5 mérkőzés, 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 8–5-ös gólkülönbség
Hazai pályán: 2-0-2-0, 0–0
Idegenben: 3-2-0-1, 8–5
Gólszerzőink: Myke Bouard Ramos 3, Fodor András 2, Erős Gábor, Szőr Levente, Molnár Gábor 1-1
Az Ajka elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben
2013-2014
9. FORDULÓ
2013. október 12.
FC AJKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–5 (2–3)
Ajka, 400 néző, v.: Pintér Cs. (Kóbor, Nagy T.)
AJKA: Jánosa – Fodor M., Jagodics M., Pákai, Gunther – Horváth A., Lattenstein (Hanzl, 63.), Sipos N. (Kanta Sz., 80.) – Skriba, Sowunmi (Varga T., 79.), Major N. Vezetőedző: Ifj. Mihalecz István.
KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Oláh D., Tóth Gy. – Üveges (Miskolczi, 54.), Kornutjak, Nagy B., Fodor A. – Bouard Ramos (Soós T., 78.), Pavlov (Horváth L., 68.). Szakmai igazgató: Révész Attila
Gólszerző: Fodor A. (0–1) az 1., Lattenstein (11-esből, 1–1) a 14., Gunther (2–1) a 19., Bouard Ramos (2–2) a 30., Bouard Ramos (2–3) a 38., Fodor A. (2–4) az 52., Bouard Ramos (2–5) a 69. percben
24. FORDULÓ
2014. április 19.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FC AJKA 0–0
Kisvárda, 1100 néző, v.: Nagy R. (Demeter, J., Galán)
KISVÁRDA: Nacsa – Kornutjak, Hegedűs T., Mboussi, Bognár Zs. – Miskolczi (Irhás, 68.), Venczel B. (Popovics B., 78.), Nagy B., Fodor A. – Üveges (Brankovics, 59.) Pavlov. Szakmai igazgató: Révész Attila
AJKA: Jánosa – Köles, Jagodics M., Pákai, Fodor M. – Skriba (Dóczi, a szünetben), Horváth A., Sipos N. (Lattenstein, 79.) – Sowunmi, Hanzl (Kanta Sz., 66.), Major N. Vezetőedző: Jákli Péter
2015-2016
6. FORDULÓ
2015. szeptember 12.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FC AJKA 0–0
Kisvárda, 1080 néző, v.: Gyarmati (Varga G., Vígh-Tarsonyi)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Kardos N., Izing, Graszl K., Fodor A. – Minczér, Kornutjak – Vári B., Erős G. (Kulcsár K., 85.), Cseri T. (Molnár R., 73.) – Rajczi (Eszlátyi, 62.). Vezetőedző: Soós Imre
AJKA: Gőcze – Kovács G., Pákai, Császár A. (Zámbó B., 70.), Zsirai – Horváth A. – Sowunmi, Gunter, Lattenstein (Nagy B., 85.), Vittmann (Olasz D., 63.) – Major N. Vezetőedző: Jákli Péter
21. FORDULÓ
2016. április 2.
FC AJKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Ajka, 300 néző, v.: Botló (Horváth Z., Hofbauer)
AJKA: Gőcze – Fodor M., Jagodics B. (Kollega K., 72.), Zámbó B., Csehi T. – Horváth A., Melczer (Sóron, a szünetben) – Major N. (Pál D., a szünetben), Stieber A., Czár – Sowunmi. Vezetőedző: Székely Tibor
KISVÁRDA: Ribánszki – Vári B., Izing, Papucsek, Csilus T. – Lucas, Erős G. (Molnár R., 78.), Bagi I. – Cseri T. (Koszta, 87.), Délczeg, Eszlátyi (Lékai S., 21.). Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző: Erős G. (11-esből, 0–1) a 43. percben. Kiállítva: Ribánszki a 21. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2024-2025
5. FORDULÓ
2024. augusztus 25.
FC AJKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–2 (2–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 1200 néző, v.: Berényi T. (Georgiou T., Bertalan D.)
AJKA: Szabados I. – Tóth G., Tar Zs., Kenderes, Csemer (Garai, 87.) – Kopácsi, Csizmadia Z. (Sejben, 71.) – Kovács N. (Pantovics, 71.), Zsolnai R., Borsos F. (Doncsecz, 58.) – Szarka Á. (Bobál G., 57.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KISVÁRDA: Hrabina – Cipetic, R. Stefan, Jovicic, Körmendi (Szőr, 73.) – Matic (Bíró B., a szünetben), Babják (Ponomarenko N., 66.) – Molnár G., Mesanovic, Camaj (Soltész D., a szünetben) – Szpaszics (Gyurkó, 66.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Borsos F. (1–0) a 14., Csizmadia Z. (2–0) a 26., Tar Zs. (3–0) a 68., Szőr (3–1) a 89., Molnár G. (3–2) a 91. percben
A mérkőzés összefoglalója:

