Az első győzelemért az NB II-ben

2025-02-08 18:25:58
Kisvárda FC

A hétfői ellenfél, a Vasas ellen jobban ment eddig az élvonalban, mint a másodosztályban, VIDEÓK

Ha azt vizsgáljuk, melyik osztályban játszottunk eddigi a hétfői ellenféllel, a Vasassal, akkor felemás a kép: míg az NB I-ben veretlenek vagyunk ellene, addig a másodosztályban nyeretlenek. A mostani találkozás terepe pedig a másodosztály ugye...

Azt is megtanulhattuk viszont, hogy a múltban elért eredmények nincsenek hatással az aktuális találkozóra, mindenesetre az eddigi NB II-es meccseknek hiába volt rendre olyan szakasza, amikor kedvező volt az eredmény a Kisvárdára nézve (vagy vezetett, vagy egyenlített menetközben), végül mindhárom meccset elveszítette. Ahogy a tavalyi bajnoki idénynyitót 1–0-s vezetésről 3–1-re.

Kevés híja van annak, hogy az NB I-ben háromból három kisvárdai győzelem legyen a mérleg, de a 2022-2023-ban hazai pályán megnyert két bajnoki között idegenben, a 90. percben egyenlíteni tudtak az angyalföldiek.


A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben: 3 mérkőzés, 0 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség, 4–10-es gólkülönbség

Hazai pályán: 1-0-0-1, 2–3

Idegenben: 2-0-0-2, 2–7

Gólszerzőink: Myke Bouard Ramos 2., Oláh Dávid, Driton Camaj


A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben

2013-2014

12. FORDULÓ

2013. november 2.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–3 (1–1)

Kisvárda, 1074 néző, v.: Fábián (Pápai, Galán)

KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Oláh D., Fodor A. – Kornutjak, Nagy B. – Miskolczi (Farkas M., 86.), Üveges (Pálvölgyi, 72.), Kapacina V. (Horváth László, a szünetben) – Bouard Ramos. Szakmai igazgató: Révész Attila

VASAS: Németh G. – Horváth Levente, Recklet (Izing, a szünetben), Schulz, Engel – Cseke B. (Görgényi, 65.), Gál M., Nagyházi – Horia – Berecz Zs., Remili. Vezetőedző: Dirk Berger

Gólszerző: Engel (0–1) a 10., Bouard Ramos (1–1) a 39., Bouard Ramos (2–1) a 61., Remili (2–2) a 62., Gál M. (2–3) a 93. percben. Kiállítva: Hegedűs T. a 43., Schulz az 59. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2014. május 10.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (1–1)

Illovszky Rudolf Stadion, 1300 néző, v.: Lovas (Márton Zs., Mohos)

VASAS: Hermány – Cseke B., Grúz, Tamás L., Horváth L. (Ádám M., a szünetben) – Nagy T. (Vida M., 59.), Berecz Zs., Gál M., Görgényi – Remili, Ferenczi I. (Szabó B., 69.). Vezetőedző: Szanyó Károly

KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Oláh D., Mboussi, Bognár Zs. – Kornutjak – Miskolczi (Varga A., 85.), Farkas M., Üveges (Popovics B., 70.), Irhás (Brankovics, 61.) – Pavlov. Szakmai igazgató: Révész Attila

Gólszerző: Ferenczi I. (1–0) a 19., Oláh D. (1–1) a 35., Remili (2–1) az 51., Ferenczi I. (3–1) az 55., Remili (4–1) a 83. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2024-2025

1. FORDULÓ

2024. július 28.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (1–1)

Illovszky Rudolf Stadion, 1820 néző, v.: Csonka B. (Belicza, Ország)

VASAS: Jova L. – Ódor, Otigba (Iyinbor, 44.), Baráth B. – Pávkovics (Deutsch L., a szünetben), Hidi M. S., Urblík J., Doktorics, Mamusits (Girsik A., a szünetben) – Tóth M. (Rácz B., 89.), Radó (Könyves, 65.). Vezetőedző: Gera Zoltán

KISVÁRDA: Hrabina – Cipetic, Lippai, Jovicic, Körmendi – Soltész I. (Molnár G., 63.), Matic (Szőr, 82.), N. Ponomarenko (Osztrovka, 63.) – Szpaszics (Scsadej, 91.), Mesanovic, Camaj (Soltész D., 63.) . Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Camaj (0–1) a 13., Urblík J. (1–1) a 45+2., Radó (2–1) az 56., Könyves (3–1) a 87. percben. Kiállítva: Lippai a 92. percben

A mérkőzés összefoglalója:

A Vasas FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 3 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 6–3-as gólkülönbség

Hazai pályán: 2-2-0-0, 4–1

Idegenben: 1-0-1-0, 2–2

Gólszerzőink: Mesanovic 2, Makowski, Leoni 1-1. Öngól: Baráth B., Hegedűs J.

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a kisvárdaiak): Hej, Széles, Leoni, Karabeljov, Melnik, Makowski, Mesanovic, Navrátil, Ilievszki, Camaj 3-3, illetve Baráth B., Ódor, Iyinbor, Hidi P., Hinora, Holender, Novothny 3-3

A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2022-2023

10. FORDULÓ

2022. október 8.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–0 (2–0)

Várkerti Stadion, 2403 néző, v.: Bogár (Albert I., Belicza)

KISVÁRDA: Hindrich – Peteleu, Hej, Széles, Leoni – Karabeljov, Melnik – Asani (Vida K., 60.), Makowski (Lucas, 74.), Mesanovic (Navrátil. 86.) – Ilievszki (Camaj, 60.). Vezetőedző: Török László

VASAS: Jova (Dombó, a szünetben) – Baráth B. (Ódor, 40.), Otigba, Iyinbor, Silye – Vida M., Szivacski, Hidi P. (Hidi M. S., 60.) – Hinora, Holender (Géresi, 72.), Radó (Novothny, a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Baráth B. (öngól, 1–0) a 16., Makowski (2–0) a 38. percben. Kiállítva: Szivacski a 27. percben

A mérkőzés összefoglalója:

21. FORDULÓ

2023. február 25.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–1)

Illovszky Stadion, 1350 néző, v.: Berke (Garai P., Horváth Z.)

VASAS: Uram – Baráth B. (Silye, 57.), Iyinbor, Hegedűs J. (Balogh N., 79.), Litauszki, Ódor – Berecz Zs., Márkvárt D. (Urblík, 57.), Hidi P. (Hinora, 79.) – Novothny (Feczesin, 82.), Holender. Vezetőedző: Kondás Elemér

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Széles, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Ilievszki, 79.) – Navrátil (Szpaszics, 68.), Makowski (Melnik, 68.), Camaj (Alic, 76.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László

Gólszerző: Hidi P. (1–0) a 18., Mesanovic (11-esből, 1–1) a 31., Hegedűs J. (öngól, 1–2) a 75., Feczesin (2–2) a 90. percben

A mérkőzés összefoglalója:

32. FORDULÓ

2023. május 19.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 2380 néző, v.: Andó-Szabó (Bornemissza, Aradi)

KISVÁRDA: Petkovics – Hej (Navrátil, a szünetben), Jovicic, Széles – Melnik, Lucas (D. Kovacic, 82.), Karabeljov (Ötvös, 71.), Leoni – Makowski (Camaj, 71.) – Ilievszki (Szpaszics, 71.), Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics

VASAS: Uram – Szivacski, Baráth B. (Otigba, 56.), Iyinbor, Ódor (Szalai J., 87.) – Berecz Zs., Hidi P. (Sztojka, 64.) – Szilágyi Sz. (Ihrig-Farkas, 56.), Holender (Zimonyi, 87.), Hinora – Novothny. Megbízott vezetőedző: Desits Szilárd

Gólszerző: Berecz Zs. (0–1) a 39., Mesanovic (11-esből, 1–1) a 45., Leoni (2–1) a 46. percben

A mérkőzés összefoglalója:


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló