Az első edzőmeccs hete

2025-01-14 17:31:32
Kisvárda FC

„Dombozás” után délután pályaedzés volt a keddi program. FOTÓGALÉRIA

Az erőgyűjtés időszakát élik még NB II-es csapatunk játékosai, akik rendre napi két foglalkozáson vesznek részt. A délutáni programban fixen pályaedzés szerepel, délelőttönként pedig vagy a konditermet látogatják meg, vagy pedig – mint kedden is – a szabolcsveresmarti dombokat, ahol hegy- és lejtmenetbe is lehet kapcsolni. Bárhol is tartja a foglalkozást a Révész Attila sportigazgató-vezetőedző vezette szakmai a stáb, a lényeg azon van, hogy a csapat a lehető legjobb fizikai állapotban várja az – egyelőre – február 9-ére kiírt, Vasas elleni bajnoki rajtot. Ezt a célt segíti majd a törökországi edzőtáborozás is, amely egy hét múlva, január 21-én veszi kezdetét.

Az e heti edzésmunkába már bekapcsolódott a múlt heti gyakorlásokat betegség miatt még kihagyó Molnár Gábor és Széles Imre Amtal. Az őszi szezon befejezése után vállműtéten áteső Körmendi Kevin még rehabilitál, ahogy hosszú kihagyása után Czérna Erik is az NB III-as csapatunknál igyekszik felzárkózni. A keretnek eddig egy-egy távozója (Driton Camaj) és érkezője (Pap Zsolt) van, illetve Bernardo Mati újra első számú alakulatunkat erősíti.

A héten már edzőmeccs is oldja a monotóniát, szombaton 13 órától a szlovák másodosztály éllovasa, a Tatran Presov lesz a vendég a Várkertben.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló