Az első duplázó

Az NB I-es meccseinkről is jól ismert spori vezeti a vasárnapi rangadót.
Kilenc eddigi őszi bajnoki mérkőzésünket más-más játékvezető dirigálta, a mostani lesz az első alkalom, hogy másodjára találkozunk egy sporival a mostani bajnokságban.
Pillók Ádám a harmadik fordulóban, a Tatabányán 1–0-ra megnyert meccsünket vezette, most pedig a Gyirmót elleni vasárnapi hazai bajnokit kapta feladatul. A 36 éves sporival az NB I-ben és az NB II-ben is többször találkoztunk már: az élvonalban két meccsünket dirigálta, és a 2021. áprilisi MTK ellenit (idegenben 1–0) és a tavaly októberi Mezőkövesd ellenit (2–1 hazai pályán) is megnyertük. Ezeken a meccseken kiállítást nem ítélt, tizenegyest egyet a javunkra, amit a Kövesd ellen Branimir Cipetic gólra váltott.
A másodosztályban már 2017 őszén is vezetett nekünk két meccset, mindkettő döntetlenre végződött. Előbb a Kazincbarcikával játszottunk hazai pályán 1–1-et, majd Sopronban 2–2-t. Ezeken a meccseken kilenc alkalommal mutatta fel a sárga lapot kisvárdai játékosnak és csak kétszer az ellenfeleknek. Az idei tatabányai győzelemmel együtt tehát mindkét fronton veretlenek vagyunk, amikor ő fújta í sípot – maradjon is ez így!
MERKANTIL BANK LIGA: 10. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD (4.)–GYIRMÓT FC GYŐR (1.)
Várkerti Stadion, vasárnap, 13.00
Vezeti: Pillók Ádám (Nagy Viktor, Topálszki Szabin – tartalékjátékvezető: Muhari Gergő)

