Aki betalált, háromgólos lett

Aktuális és örökstatisztikák: Szélsőnk két meccsen hat kanadai ponttal gazdagodott.
A legutóbbi forduló után még holtversenyben a Kazincbarcikával szereztük a legtöbb gólt az NB II-es mezőnyben, az Ajka elleni négyesnek köszönhetően viszont már egyedül állunk a vonatkozó lista élén. Aki betalált közülünk a vasárnapi mérkőzésen, az háromra növelte mostani góljai számát a bajnokságban, Lippai Tibor egyről, Soltész Dominik és Marko Matanovics egyaránt kettőről ugrott háromra. Rajtuk kívül Szőr Levente és Branimir Cipetic is éppen ennyi találatnál jár, vagyis öten is három gólt szereztek eddig az idényben.
Soltész Dominik a legutóbbi kozármislenyi és a mostani, Ajka elleni mérkőzésen is három-három kanadai pontot szerzett, a múlt hétfői meccsen két gól plusz egy gólpassz megoszlásban, most pont fordítva, egy találata mellett két asszisztot jegyzett. Így aztán a kanadai listán alaposan előrelépett, jelenleg tízpontos, és csak a továbbra is a legtöbb játszott perccel rendelkező Branimir Cipetic előzi meg őt a házi rangsorban.
A vasárnapi volt a 224. bajnoki meccse a klubnak a másodosztályban és a 83. győzelme. Az összesített gólkülönbségünk 330–372 és 296 megszerzett pontnál járunk.
2024-2025: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (20 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Branimir Cipetic, Jasmin Mesanovic 20-20, Milos Szpaszics, Molnár Gábor, Szőr Levente 19-19
Legtöbb játszott perc: Cipetic 1786, Mesanovic 1735, Aleksandar Jovicic 1442
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Cipetic, Mesanovic 20-20, Jovicic 16
Legtöbb végig játszott meccs: Jovicic 14, Cipetic 13, Mesanovic 12
Legtöbbször lecserélve: Szpaszics 11, Bíró Bence 10, Mesanovic 8
Legtöbbször becserélve: Molnár G. 11, Soltész Dominik, Marko Matanovics, Gyurkó Máté, Szőr 9-9
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Mesanovic 37, Cipetic 24 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat), Molnár G. 17
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Bernardo Matic, Popovics Ilija 471-471, Martin Chlumecky 284
A házi góllövőlista: Molnár G. 6, Mesanovic 5, Szőr, Cipetic, Soltész D., Matanovics, Lippai Tibor 3-3, Driton Camaj, Szpaszics, Gyurkó, Matic 2-2, Raúl-Martin Stefan, Széles Imre Antal, Martin Chlumecky, Jovicic, Bíró B. 1-1. Öngól: Dinnyés Olivér (Szentlőrinc SE)
Gólpassz: Cipetic 9, Soltész D. 7, Bíró B. 4, Jovicic, Körmendi Kevin, Mesanovic, Molnár G. 3-3, Gyurkó 2, Camaj, Szpaszics, Chlumecky, Szőr, Matanovics 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Cipetic 12 (3+9), Soltész D. 10 (3+7), Molnár G. 9 (6+3), Mesanovic 8 (5+3), Bíró B. 5 (1+4), Szőr 4 (3+1), Matanovics 4 (3+1), Gyurkó 4 (2+2), Jovicic 4 (1+3), Lippai 3 (3+0), Camaj 3 (2+1), Szpaszics 3 (2+1), Körmendi 3 (0+3), Matic 2 (2+0), Chlumecky 2 (1+1), R. Stefan 1 (1+0), Széles 1 (1+0)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 217 perc (7-10. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 158 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 237 perc (14-17. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 17 perc
Sárga lap: R. Stefan 5, Cipetic, Jovicic, Szőr, Chlumecky, Gyurkó 4-4, Körmendi, Széles 3-3, Mesanovic, Ponomarenko Nazar, Osztrovka Maxim, Kovács Marcell, Camaj, Sandro Tomic kapusedző, Matanovics 2-2, Szpaszics, Hrabina Alex, Lippai, Bíró B., Révész Attila vezetőedző, Popovics, David Puclin 1-1
Kiállítva: Lippai, Osztrovka 1-1
A borítófotón: Soltész Dominik az elmúlt két meccsen három-három góllal és gólpasszal gazdagodott
Fotó: Nyulak Nikoletta

