A visszavágás vágyával

Első őszi vereségéért venne revansot NB III-as legénységünk egy másik tartalékcsapat ellen. BEHARANGOZÓ
Az őszi szezonban az első hét fordulóban rendre döntetlent játszott NB III-as tartalékcsapatunk, majd na nyolcadikban 3–0-s vereséget szenvedett a Diósgyőr II-től. Most jobban sikerült a rajt, második számú legénységünk három győzelemnél és egy döntetlennél tartva veretlenül tudta le a legutóbbi négy játéknapot, így bizakodva tekinthet a vasárnapi matinémérkőzése elé, amelyen a Diósgyőri VTK II lesz a vendége.
„Ősszel korán megfogyatkoztunk, így létszámhátrányban viszonylag simán kikaptunk a diósgyőriektől, van tehát egy kis tartozásunk velük szemben – kezdte a mérkőzés kapcsán adott nyilatkozatát Törtei Tamás, tartalékcsapatunk edzője. – Emellett szeretnénk megszilárdítani helyünket a felsőházban, ehhez a hazai mérkőzéseink nagy részét hoznunk kell. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha az előző fordulóhoz képest jobban koncentrálunk a befejezéseknél.”
A mérkőzést a Vár utca felőli pályán rendezzük, belépni is onnan lehet a létesítménybe.
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 23. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD II (6.)–DIÓSGYŐRI VTK II F4R (12.)
Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00
Vezeti: Török Mihály (Juhász Bálint, Törtei Márton)

