A többség idegenben játszik

2025-03-21 09:08:22
VLA

Szombathely, Székesfehérvár és Budapest is az úticélok között a hétvégi bajnokik kapcsán. BEHARANGOZÓ

A Várda LA u19-es és U17-es csapata az év elejéről elhalasztott bajnokikat pótol, ezekben a korosztályokban amúgy az U19-es éppen Kisvárdán is esedékes Európa-bajnoki elitkörös selejtezői miatt nincs forduló. A legnagyobbak Szombathelyre, az U17-esek a bennmaradás szempontjából nagy jelentőségű mérkőzésre, Fehérvárra utaznak.

Az U15-ösök a Vasas otthonában játszanak, a múlt héten végre győzelmet – nem is akármilyet – arató U14-esek (borítófotónkon) a Honvédhoz látogatnak – egyik sem lehetetlen küldetés. Csak a két legkisebb korosztályunk, az u13-as és az U12-es szerepel szombaton hazai környezetben.


MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 12. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Illés Akadémia (11.)–Várda LA (5.)

Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Az Illés Akadémia szervezett futballt mutat, felépíti a játékát, amit kielemeztünk a Paks elleni mérkőzésükön, amelyen jó benyomást tettek ránk. Azért utazunk Szombathelyre, hogy pontokat tudjunk szerezni, ehhez mindenkinek száz százalékot kell nyújtani, reméljük sikerülni fog. Mindenki nagyon motivált, bizakodóak vagyunk!



MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 13. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Fehérvár FC (11.)–Várda LA (12.)

Igor Bogdanovics, a VLA edzője: – Ezzel a mérkőzéssel szeretnénk elindulni felfelé, ehhez nyernünk kellene. Ha nem sikerülne, akkor maradnánk az utolsó helyen annak minden súlyával együtt, amit nagyon nem szeretnénk. A heti edzésmunka alapján bizakodóak vagyunk, és a fiúk tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos meccs előtt állunk. Fizikailag és mentálisan is készen állunk a feladatra, de ellenfél is lesz a pályán, mindenesetre a kilencven perc után okosabbak leszünk.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 14. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Vasas Kubala Akadémia (12.)–Várda LA (5.)

Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Mi két győzelemmel kezdtük az évet, de a Vasas is veretlen még az idén, egy-egy győzelme és döntetlenje van. Úgyhogy ellenfelük erősebb annál, mint amit a tabella mutat, biztosan nehéz dolgunk lesz. Főként, hogy vannak gondjaink, nem igazán tudjuk még, milyen összetételben szerepelünk majd szombaton, de mint mindig, most is győzni szeretnénk.




MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 17. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Bp. Honvéd FC (9.)–Várda LA (10.)

Lakatos Bence, a VLA edzője:A múlt heti siker jót tett a játékosok mentális állapotának. Az egész hét egy pozitív állapotban telt és bízunk benne, hogy ezt sikerül meglovagolnunk. Ugyanazt a szervezettséget és mentalitást várom a csapattól, mint az MTK ellen, és ha ehhez még minőséget is tudunk majd hozzátenni, amikor nálunk van a labda, akkor a szombati mérkőzésen is meglepetést okozhatunk.


MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 17. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Mezőkövesd Zsóry FC

Oláh Levente, a VLA edzője:A Mezőkövesd ellen szeretnénk minél többet kihozni a mérkőzésből. Ellenfelünk kimondottan defenzív csapat, a saját kapuja előterét megszállva bekkel. Ezt a zárt védekezést kell megbontanunk, és az esetleges labdavesztések után, azonnal visszatámadni, ezáltal csírájában elfojtani az ellenfél kontratámadásainak a lehetőséget. Hazai pályán a saját játékunkat kell játszani, és a lehető legtöbb gólt szerezni, valamint hátul koncentrált játékkal kevés helyzetet engedni az ellenfelünknek. Célunk nem lehet más, győztesen akarjuk elhagyni a játékteret a találkozó végén.





MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 17. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Várda LA –Mezőkövesd Zsóry FC

Deák Béla, a VLA edzője:A nem létező, de azért általunk vezetet táblázat alapján ellenfelünk nem tartozik ugyan az élbolyhoz, de mindenképpen megemlítendő és megsüvegelendő, hogy az eddigi mérkőzéseik tapasztalata alapján játsszák a focit, a lehetőségeikhez képest törekednek a nyomás elleni labdabirtoklásra és a letámadásokra. Kíváncsian várom, hogy ami az élcsapatok ellen nem ment igazán, az hogyan fog működni a hétvégén. Igyekszünk majd dominálni, kezdeményező támadófutballal előrukkolni és ezt a mérkőzést is felhasználni, fejlesztő hatásúvá tenni.


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló