A Szeged ellen kétszer már feljutottunk

Az őszi vereség ellenére is fölényben vagyunk a múlt alapján a vasárnapi ellenféllel szemben. VIDEÓK
Korábbi találkozásaink alkalmával már kétszer is előfordult, hogy a Szeged elleni mérkőzések után ünnepeltünk feljutást. Először 2013-ban, amikor NB III-as csapatként játszottunk osztályozót az akkor másodosztályú Tisza-partiakkal, a tét pedig a szűkített létszámú NB II-be kerülés volt. Akkor a hazai 1–1 után idegenben nyertünk 3–0-ra, és lettünk 1979-1980 után újra másodosztályú indulásra jogosult csapat.
Aztán hét évvel ezelőtt, 2018. május 20-án számunkra már az élvonalba jutás volt a tét. Nem kellett hozzá más, mint legalább egy döntetlen, ami hazai pályán össze is jött, 1–1 lett a vége, így két fordulóval a zárás előtt megvalósult a történelmi siker: az NB I-be kerülés, akkor az MTK mögött második helyezettként.
Most a feljutás már megvan, és megint a Szeged elleni meccset követően, megint két fordulóval a vége előtt valósulhat meg a másik álom: bajnokként az NB I-be jutni. Ehhez éppúgy egy pontra lenne legalább szükség, mint 2018-ban...
A Szeged elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben: 7 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 12–5-ös gólkülönbség
Hazai pályán: 3-2-1-0, 6–1
Idegenben: 4-2-1-1, 6–4
Gólszerzőink: Vári Barnabás 4, Gosztonyi András 2, Koszta Márk, Rajczi Péter, Erős Gábor, Lucas, Hej Viktor, Aleksandar Jovicic 1-1
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben
2015-2016
3. FORDULÓ
2015. augusztus 15.
KISVÁRDA MASTER GOOD–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA 4–0 (2–0)
Kisvárda, 1051 néző, v.: Oláh G. (Máyer G., Szert)
KISVÁRDA: Tarczy – Fazakas, Kornutjak, Graszl K., Fodor A. – Minczér, Lázár Zs. – Cseri T. (Molnár R., 70.), Erős G. (Kulcsár K., 84.), Vári B. (Rajczi, 77.) – Koszta. Vezetőedző: Soós Imre
SZEGED: Szántai – Farkas Márk (Pászka, a szünetben), Balogh M., Berde, Mészáros M. – Oláh G., Zelenyánszki (Veszelinov, a szünetben) – Szabó P., Hegedűs M., Király P. – Andorka (Oláh L., 62.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Koszta (1–0) a 14., Vári B. (2–0) a 34., Vári B. (3–0) a 54., Rajczi (11-esből 4–0) a 91. percben
18. FORDULÓ
2016. március 5.
SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (1–1)
Gyula, 400 néző, v.: Gyarmati (Vígh-Tarsonyi, Máyer G.)
SZEGED: Szántai – Achim Á., Tóth G., Farkas Márk, Zabari – Szabó P., Király P. (Zádori, 89.), Oláh G., Berde – Germán T., Obot (Hegedűs M., a szünetben). Vezetőedző: Klausz László
KISVÁRDA: Ribánszki – Vári B., Izing, Papucsek (Graszl K., 89.), Fodor A. – Lucas, Bagi I. – Koszta, Erős G. (Délczeg, 64.), Cseri T. (Eszlátyi, 69.) – Rajczi. Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző: Tóth G. (1–0) a 25., Erős G. (1–1) a 41., Lucas (1–2) a 83. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2016-2017
17. FORDULÓ
2016. november 20.
KISVÁRDA MASTER GOOD–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA 1–0 (1–0)
Kisvárda, 1120 néző, v.: Molnár A. (Horváth Z., Bertalan D.)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Hej, Fodor F., Vermes, Vári B. – Minczér, Lucas – Karacs P., Grumics (Oláh G., 61.), Cseri T. (Fodor A., 74.) – Gosztonyi (Rajczi, 68.). Szakmai igazgató: Révész Attila
SZEGED: Szántai – Farkas Márk, Tóth G., Jagodics B. – Achim Á., Coroian (Horváth Attila, 74.), Király P., Zabari – Germán T. (Balogh G., 78.), Zádori, Andorka (Geiger, 64.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Gosztonyi (1–0) a 18. percben. Kiállítva: Farkas Márk az 56. percben
A teljes mérkőzés:
36. FORDULÓ
2017. május 21.
SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)
Gyula, 200 néző, v.: Nagy R. (Csatári T., Berényi Á.)
SZEGED: Szántai – Achim Á., Jagodics B., Farkas Márk, Mészáros M. – Horváth Attila, Germán T., Povázsai (Coroian, 90.), Zabari – Andorka (Hegedűs M., 58.), Pászka (Zádori, 58.). Vezetőedző: Klausz László
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Fodor F., Rjasko, Izing – Hej, Horváth Adrián (Minczér, 60.), Lucas, Vári B. – Gosztonyi, Horváth Z. (Rajczi), Cseri T. Szakmai igazgató: Révész Attila
Gólszerző: Germán T. (1–0) a 18., Gosztonyi (1–1) a 21. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2017-2018
17. FORDULÓ
2017. november 12.
SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–1)
Gyula, 200 néző, v.: Solymosi (Garai P., Bornemissza)
SZEGED: Szántai – Coroian (Zabari, a szünetben), Farkas Márk, Katona M. – Causic, Povázsai, Achim Á., Pászka, Szabó P. (Beke, 58.) – Germán T., Zádori. Vezetőedző: Supka Attila
KISVÁRDA: Zöldesi – Izing, Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Oltean (Heffler N., 77.), Misic, Vári B. (Délczeg, 85.) – Lukács R., Ilics (Gosztonyi, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Vári B. (0–1) a 45., Vári B. (0–2) az 55. percben
A mérkőzés összefoglalója:
36. FORDULÓ
2018. május 20.
KISVÁRDA MASTER GOOD–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA 1–1 (0–0)
Kisvárda, 1800 néző, v.: Nagy R. (Baghy, Kovács II G.)
KISVÁRDA: Zöldesi – Papucsek, Rjasko, Vári B. – Lucas – Melnik, Oláh G., Misic (Heffler N., 91.), Hej (Jánvári, 69.) – Lukács R. (Oltean, 81.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Szántai – Coroian, Tóth G., Farkas Márk, Gergényi – Horváth Attila (Nicorec, 60.), Zsivanovics – Szabó P., Germán T., Tamáskó – Zádori (Tóth L., 78.). Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Hej (1–0) az 50., Germán T. (11-esből, 1–1) a 72. percben
A teljes mérkőzés:
2024-2025
13. FORDULÓ
2024. november 10.
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–1 (2–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 912 néző, v.: Takács T. (Belicza B., Vrbovszki)
SZEGED: Takács J. – Szilágyi Z., Tóth B., Pejovics – Palincsár (Borvető, 92.), Márkvárt D., Mohos – Gajdos (Haris, 70.), Kurdics (Papp Á., 61., Varga B., 70.) – Novák Cs. Megbízott vezetőedző: Simon Ádám
KISVÁRDA: Kovács Marcell – Jovicic (Lippai, 81.), Chlumecky, Széles – Cipetic, Osztrovka, Szőr (Matanovics, 81.), Bíró B. (Soltész D., 69.), Körmendi (Camaj, 69.) – Mesanovic, Szpaszics (Molnár G., 58.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Jovicic (0–1) a 16., Gajdos (1–1) a 37., Novák Cs. (11-esből, 2–1) a 45. percben. Kiállítva: Osztrovka a 44. percben
A mérkőzés összefoglalója:
Osztályozó az NB II-es tagságért
2012-2013
ELSŐ MÉRKŐZÉS
2013. június 8.
VÁRDA SE–SZEGED 2011 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1500 néző, v.: Solymosi (Horváth R., Márkus T.)
VÁRDA SE: Petranics – Lakatos I., Hegedűs T. (Soós T., 35.), Oláh D., Tóth Gy. – Kornutjak (Spekker, 80.) – Farkas Márton (Koi, 92.), Iván A., Fodor A., Miskolczi – Bagin. Edző: Révész Attila
SZEGED: Belecsan – Tóth I., Petrók, B. Kapic, Farkas Márk – Ulvicki, Sz. Markovics – Kéri (Varga B., 61.), Kis R. (Timm, 66.), Farkas Z. (Dedic, 78.) – Jovánczai. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Lakatos I. (öngól, 0–1) a 28., Sz. Markovics (öngól, 1–1) az 52. percben. Kiállítva: Jovánczai a 74. percben
A mérkőzés összefoglalója:
VISSZAVÁGÓ
2013. június 15.
SZEGED 2011–VÁRDA SE 0–3 (0–1)
Szeged, 3500 néző, v.: Németh Á. (Viszokai, Farkas B.)
SZEGED 2011: Belecsan – Tóth I., Petrók, B. Kapic (Birbély B., 64.), Farkas Márk – Ulvicki, Sz. Markovics – Timm (Kéri, 26.), Kis R., Farkas Z. (Geiger, 59.) – Varga B. Vezetőedző: Gálhidi György
VÁRDA SE: Petranics – Lakatos I., Hegedűs T., Oláh D., Tóth Gy. – Kornutjak – Farkas Márton (Koi, 87.), Iván A., Fodor A. (Spekker, 87.), Miskolczi (Bagin, 88.) – Soós T. Edző: Révész Attila
Gólszerző: Miskolczi (0–1) a 8., B. Kapic (öngól, 0–2) a 61., Soós T. (0–3) a 83. percben. Kiállítva: Tóth I. a 15., Ulvicki a 23. percben
A mérkőzés háttérzöngéi, balhékkal, levonulásokkal:
A párharc győztese: Várda SE, 4–1-es összesítéssel
A borítófotón: Ünneplés a szurkolókkal a 2018-as, Szeged elleni meccsen véglegesített feljutás után
Fotó: Kelet-Magyarország

