A rangelsőnk érkezik
Ebben a párosításban negyedszer vezet meccset, másodszor a Várkertben.
Szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt vezetett nekünk először az NB I-ben Berke Balázs (aki előzőleg az NB II-ben négy meccsünket is dirigálta, azóta pedig még egyet, vagyis összesen ötöt) 2018. december 8-án, a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin (1–1). Csütörtökön övé a Ferencváros ellen korábbról elhalasztott rangadó, ami a 24. lesz a sorban, ezzel ő vezeti a gyakorisági ranglistánkat.
Mi pedig az övén a tizedik helyen állunk, de csütörtökön befogjuk a Honvédot, a Ferencváros pedig a Paks (43 meccs) mögött második ebben a rangsorban 42 meccsel, tehát mostantól a holtversenyes első lesz. A 41 éves sporinak a csütörtöki lesz a 202. bajnokija (ebben a bajnokságban a nyolcadik, legutóbb is a Fradinak vezetett november 9-én a Kazincbarcika ellen, a fővárosiak idegenben nyertek 3–1-re), a jubileumi századik alkalmával is e két csapat meccsét vezette 2021. január 30-án, amikor az Üllői úton 1–1-re végeztek a felek. Ebben a párosításban további két alkalommal vezetett még: 2020. október 16-án (Kisvárda–Ferencváros 0–2) és 2022. szeptember 11-én (Ferencváros–Kisvárda 3–0).
Berke ebben a bajnokságban harmadszor vezet nekünk, és először a Várkertben. A nyitányon övé volt a Nyíregyházán játszott bajnokink (1–1), majd október 19-én a Kazincbarcika elleni (1–0-ra nyertünk) is.
Az eddig általa vezetett 23 meccsből csak hármat tudtunk megnyerni: 18. nekifutásra, 2022. október 24-én Debrecenben (3–2), tavaly február 17-én, Mezőkövesden (2–1) és legutóbb szintén a matyóföldön, de a Kazincbarcika vendégségében (1–0). Az összesített mérlegünk a Berke Balázs által vezetett NB I-es bajnokikon: három győzelem, tíz-tíz döntetlen és vereség (tehát megfordítva a fentieket, 13 alkalommal nem kaptunk ki a 23-ből, amikor ő vezetett nekünk...), 20–34-es gólkülönbség, három javunkra és kilenc ellenünk megítélt büntető, egy kiállítás tőlünk (mindjárt az első találkozásunk alkalmával, Diósgyőrben, ahol Pavlo Lukjancsukot küldte le idő előtt), kettő az ellenfelek közül, 72 nekünk, 44 az ellenfeleknek felmutatott sárga lap.
Összességében az első találkozásunk a 2014. március 8-i volt, amikor az NB II-ben Gyirmóton játszottunk 1–1-et. A másodosztályban összesen ötször vezetett nekünk, vagyis mindent egybe véve már a 29. alkalommal fújja Kisvárda-érdekeltségű bajnokin a sípot.
Az élvonalban már a 14. idényét kezdte, 2011. július 30-án, a Siófok–Újpest meccsen (2–0) debütált, azóta csak a 2013-2014-es idényt hagyta ki a honi legjobbak mezőnyében. Hazai pályán az élvonalban hétszer „kaptuk” őt sporinak, ezekből a meccsekből egyet sem nyertünk meg, három döntetlen és négy vereség mellett 4–10 a gólkülönbségünk.
FIZZ LIGA: 5. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD (4.)–FERENCVÁROSI TC (2.)
Várkerti Stadion, csütörtök, 18.00
Vezeti: Berke Balázs (Becséri Gergely, Rózsa Dávid – tartalékjátékvezető: Zimmermann Márió)

