A nyárihoz hasonló az ütemezés

2023-01-04 14:47:26
Kisvárda FC

A felkészülési munka dandárját a törökországi edzőtáborban végzi el a csapat.

A felkészülés első hetét Kisvárdán végzi NB I-es csapatunk, majd a másodikat is hazai környezetben kezdi el, hogy január 11-én tíznapos, törökországi edzőtáborba vonuljon. A felkészülés periodizálásáról Török László vezetőedző beszélt.

„A közös munka kedden kezdődött el, de a játékosok már korábban edzésbe álltak, hiszen mindenki megkapta az egyénre szabott programot, amit el is végeztek a szabadságuk alatt, így nem a nulláról kezdtük a munkát, megvolt az egymásra építettség – mondta Török László. – A felkészülés az orvosi vizsgálatokkal párhuzamosan megkezdődött, a héten szombatig leszünk edzésben, napi egy-egy gyakorlásokkal, a kivételt a csütörtök jelenti, amikor két foglalkozást tartunk a keretnek. A jövő héten hétfőn és kedden még hazai környezetben edzünk, szerdán pedig elutazunk Törökországba, ahol három felkészülési mérkőzés is vár ránk. A munka dandárját ott végezzük majd el, hasonló lesz az ütemezés a nyári edzőtáborhoz. Az idő rövid, klasszikus értelemben vett felkészülésről nem beszélhetünk, kint is már az első, Paks elleni bajnoki mérkőzésünket tartjuk szem előtt.”

Addig három edzőmeccset játszik majd csapatunk – valamennyit Törökországban: 14-én a lengyel Stal Mielec, 20-án a szerb Radnicski 1923, 20-án pedig a cseh Sigma Olomuc lesz az ellenfél.


A borítófotón: Munkában az egyik új szerzemény, Alaksandsar Jovicic

Fotó: Ombodi Tamás


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-01-24 17:00
Fizz Liga, 19. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Debreceni VSC
0-1
0-0
Kisvárda Master Good
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2025-12-21 17:30
Fizz Liga, 18. forduló