„A második félidő nem hagyott sok kétséget”

2025-03-03 22:55:44
Kisvárda FC

Így értékelték a vezetőedzők a Kozármisleny–Kisvárda Master Good mérkőzést.

Pinezits Máté, a Kozármisleny vezetőedzője: „Nem amiatt vagyok csalódott, hogy veszítettünk, hanem azért, ahogyan, hiszen két góllal is vezettünk már. Ugyanakkor megint azt kell mondanom, mint legutóbb, hogy nem dőlünk a kardunkba, dolgozunk tovább. Remek karakterekből áll a csapatunk, ennek köszönhetően ezen a mérkőzésen eltüntettük a két csapat lehetőségei és céljai között meglévő különbséget. Az első félidő egyértelműen a miénk volt, ezt nemcsak a két szerzett gólunk miatt mondom. Azt is el kell azonban ismerni, hogy amikor hármat cserélt már a Kisvárda, akkor volt a meccsnek egy húsz-huszonöt perces szakasza, amikor egyértelműen fölénk nőtt, és megfordította az eredményt. Mindent figyelembe véve nem lehetünk elégedetlenek, a mezőny egyik legjobb csapatától kaptunk ki.”

Révész Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Győzni jöttünk, ennek ellenére már másodszor kerültünk a tavasszal kétgólos hátrányba. A saját hibáinkból kaptuk a gólokat, de el kell ismerni, az ellenfél kétszer is szépen forgatta át a labdát a bal oldalra. Amit viszont többször is hangsúlyoztam, az most is látszott. Remek erőállapotban vagyunk, olyanban, hogy a második félidőben senki ellen nincs félnivalónk ebben a mezőnyben. Az első játékrészben akadtak problémáink, abból adódóan is, hogy a pálya csúszott, az időszaknak megfelelően kevés volt még rajta a fű, illetve ekkor még nem is vállaltunk sok kockázatot. Ekkor sem éreztem, hogy nagy baj lehet, mert láttam a játékosokon a tüzet, még ha nem is olyan mértékben, mint amikor legutóbb Budafokon hasonló szituációba kerültünk. Örömteli, hogy egyre több pozícióból tudunk gólokat szerezni, és sokan megmutatták a mostani teljesítményükkel is, hogy nem véletlenül pályázunk a feljutásra. Hozzáteszem, rendkívül szimpatikus, sőt, egészen jól játszó Kozármislenyt győztünk le, amely bátran felvállalta a labdakihozatalt is. Nyugodtabb lehetett volna a mérkőzés, ha értékesítjük az első helyzeteket, a tanulság az, hogy aki a kezdőcsapatba kerül, annak az elejétől kezdve koncentrálnia kell. A második félidő azonban nem hagyott sok kétséget afelől, hogy megérdemelten nyertünk.”


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló