A másik újonc ellen készülünk

2025-10-15 13:49:17
Kisvárda FC

A nyáron velünk együtt az élvonalba jutott Kazincbarcika elleni idegenbeli bajnoki a célkeresztben. FORÓGALÉRIA

A Fizz Liga első körének utolsó előtti bevetéséig, vagyis a tizedik fordulóig kell várni arra, hogy az élvonal két újonca találkozzon egymással. A Kisvárda Master Good és a Kazincbarcika játszott már egymással az NB III-ban és a másodosztályban is, sőt, olyan is előfordult, hogy a borsodiakkal a mieink tartalékcsapata mérkőzött meg a harmadik vonalban, de vasárnap ebédidőben, 13.15-kor történetük során először az élvonalban találkoznak – a Kazincbarcika pályaválasztása mellett, Mezőkövesden (szurkolói információk: ITT).

Csapatunk már javában az újoncrangadóra készül, abbéli reményben, hogy az újpesti (1–0) és zalaegerszegi (2–1) után megszerzi az ősz harmadik idegenbeli győzelmét. A szerdai két edzés közül az első is azt a célt szolgálta, hogy minél tökéletesebb legyen a felkészülés.


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-11-30 13:45
Fizz Liga, 15. forduló