A másik sorozat azért folytatható

2025-08-30 07:43:17
Kisvárda FC

NB III-as csapatunkra vasárnap hazai pályán esedékes megyei rangadó vár a Nyíregyháza II ellen. BEHARANGOZÓ

Most már biztos, hogy a tavalyival ellentétben nem hét egyforma eredménnyel kezdi a bajnokságot NB III-as tartalékcsapatunk, Esztendeje hét döntetlennel indított a Kisvárda Master Good II, amely idén négy győzelemnél megállt, de a szerdai, füzesabonyi döntetlennel (1–1) együtt még veretlen, így ez a sorozat még feltétlenül folytatható vasárnap is, amikor a Nyíregyháza Spartacus FC II lesz a vendég a Várkertben.

Hazai környezetben játszunk megyei rangadót, ez már egymagában elég motiváció jelent. Nincs sok időnk kielemezni az ellenfelet, de ismerjük őket és igyekszünk mindenre felkészülni” – vélekedett a mérkőzés előtt Törtei Tamás, tartalékcsapatunk edzője.

A Füzesabonyban szerdán kiállított Tarasz Veprik két bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott, így ő nem léphet pályára
A Vár utca felőli pályán 11 órakor kezdődő mérkőzésre egységesen 500 forintba kerülnek a belépők, a 14 év alattiak és a 65 év felettiek ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 6. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (1.)–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC II (14.)

Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00

Vezeti: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Elek Balázs9


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-11-30 13:45
Fizz Liga, 15. forduló