A legutóbbi második félidő a kiindulópont

A Tatabánya edzőváltás után érkezik a vasárnap délutáni mérkőzésre. BEHARANGOZÓ
Legutóbb a 13. fordulót követően álltunk ott, ahol jelenleg: a második helyen. Ez a pozíció ugyan feljutást ér, de nincs még mit ünnepelni, hiszen hosszú még az út vége. Egy biztos, ha innentől kezdve valamennyi mérkőzésünket megnyerjük, akkor elérjük a kitűzött célt. Ennyire messzire azonban nem érdemes előretekinteni, egyelőre elsőként vasárnap 14 órától a Tatabánya elleni hazai feladatot kell megoldani.
„A hangulattal eddig sem volt probléma, hiszen a törökországi edzőtábor nagyon jól sikerült, és az első, Vasas elleni mérkőzés is jól nézett ki taktikailag és erőnlétileg is, nem volt miért lógatni az orrunkat, persze jó lett volna akkor is gólokat szerezni és nyerni – adott helyzetjelentést az öltözői hangulatról a Révész Attila sportigazgató vezette szakmai stáb asszisztensedzője, Gerliczki Máté. – Megnyertük a budafoki mérkőzést, arra kell törekednünk, hogy ebből győzelmi sorozat legyen. Nem kérdés, ott kell folytatnunk, ahol legutóbb a második félidőben abbahagytuk. Korábban voltak gondjaink a felállt védelem elleni játékkal, nehezebben tudtunk betalálni, Budafokon végre átszakadt a gát, ami visszajelzésnek is jó volt, hiszen sokat gyakoroltuk ezt a fajta játékot, egy ideje ráfeküdtünk erre, és több megoldásunk is van arra, hogy ebben az esetben mit kell tenni. A mostani ellenféltől is azt várjuk, hogy védeni fogja az eredményt, az a fő feladatunk, hogy ennek megtaláljuk az ellenszerét.”
A Tatabánya két vereséggel indította a tavaszt, a szegedi 0–2 és a Honvéd elleni hazai 1–4 hatására Gyürki Gergely vezetőedzőnek és Dragóner Attila ügyvezetőnek is távoznia kellett, átmenetileg Nagy Richárd vezeti szakmailag a csapatot. Nehezíti a felkészülést, hogy nem lehet tudni, a megbízott edző milyen stílust képvisel?
„Ez mindig nehezítő tényező, ilyenkor az a legfontosabb, hogy első körben magunkra figyeljünk – így Gerliczki Máté. – Az edző ugyan távozott, de a játékosokat nem cserélték le, és őket azért ismerjük, felkészítettük a mieinket belőlük.Azt csak nagyjából lehet tudni, hogy mire számítsunk az ellenféltől, de abból indulunk ki, hogy döntően a védekezésre koncentrálnak majd, nekünk pedig fel kell tudni törni a reteszt.”

