„A legjobbunkat akarjuk nyújtani”

Tiszteljük a bajnokot, de nem félünk az otthonában pályára lépni. BEHARANGOZÓ
A Honvéd elleni múlt szombati mérkőzés (2–2) után Milos Kruscsics, csapatunk vezetőedzője arról beszélt, hogy a Ferencváros elleni fellépés előtt a legfőbb feladata újraépíteni játékosai önbizalmát. Mit lehetett tenni ennek érdekében és hogyan sikerült?
„Hetekkel ezelőtt elkezdtünk egy folyamatot, aminek a részeként a játékosok igyekeznek elsajátítani az új elképzeléseket és annak részleteit – kezdte válaszát Milos Kruscsics. – Ez nem könnyű feladat, de jó úton járunk. Nem nyertünk mérkőzést az elmúlt hetekben, viszont csak egyet veszítettünk el az ötből, és két alkalommal is úgy maradtunk le a győzelemről, hogy a zsebünkben volt a meccs. Nem állhatunk meg a fejlődésben! Jó a légkör, a játékosok a legjobbjukat nyújtják az edzéseken. Elmondtam nekik is, hogy előbb-utóbb nyerni fogunk. Talán még ennél is keményebben kell dolgoznunk, hinni abban, amit csinálunk és hinni magunkban!”
A Ferencváros otthonában senkinek, semmilyen körülmények között nem könnyű nyernie. Reális cél vajon, hogy éppen az Üllői úton szakadjon meg a rossz szériánk?
„Úgy készültünk erre a mérkőzésre is, mint a többire, ezen az összecsapáson is győzelemre törekszünk – így a vezetőedző. – Persze, tudjuk, hogy a bajnok ellen játszunk, remek játékosok alkotják a csapatát. Tiszteljük őket, de nem félünk tőlük. A legjobb játékunkat akarjuk nyújtani.”
Meglehet, a Fradi már bajnokként lép pályára, amennyiben péntek este a Kecskemét kikap a Honvédtól. Amennyiben viszont a szombaton 19.45-kor kezdődő mérkőzésén, ellenünk három ponttal gyarapodik, úgy egészen biztosan begyűjti zsinórban ötödik bajnoki elsőségét. Milyen meglepetéssel lehet előállni, hogy ebben megakadályozzuk a zöld-fehéreket?
„Nem nagyon van lehetőségünk váratlant húzni. Vannak problémáink, Ötvös Bence és Anton Kravcsenko is sérült, ők ezen a mérkőzésen nem léphetnek pályára. Őszintén szólva nem is figyeltem, milyen eredményt kell elérnie a Ferencvárosnak, hogy már ebben a fordulóban biztosítsa a bajnoki címét. A saját játékunkkal kell törődnünk, egyéb körülményekkel nem szabad foglalkoznunk” – zárta szavait Milos Kruscsics.
A borítófotón: Bohdan Melniknek (szemben) nem idegen a Fradi otthonának légköre, játszott a két csapat szeptemberi mérkőzésén is

