A legfontosabb a három pont volt

2025-10-19 16:26:27
Kisvárda FC

Így látta a Kazincbarcika elleni mérkőzésünket sportigazgató-vezetőedzőnk és a hazaiak mestere.

Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője: „Nem érdemeltünk vereséget, a döntetlent viszont igen. Balszerencsés módon egy megpattanó lövésből született gól döntötte el a mérkőzést. Nem sikerült minőségi különbséget kialakítanunk a támadóharmadban, ami több gólhelyzetet eredményezett volna."

Révész Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Együtt jutottunk fel vasárnapi ellenfelünkkel, de míg a Kazincbarcika azt az utat választotta, hogy a tavalyi csapatból három játékosa maradt meg erre a mérkőzésre, addig mi csak hármat cseréltünk ki, és mondhatom, az összeszokottság ezúttal a javunkra vált. Talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy az első félidőben mi voltunk a jobb csapat, a nagyobb különbségű vezetésünk is reális lett volna, de a szünetben arról beszéltünk, hogy ezt a meccset egy szerzett góllal is meg tudjuk nyerni. A Kazincbarcika szögletek és bedobások után próbált veszélyeztetni, de nem emlékszem rá, hogy a kapusunknak védenie kellett volna, Az ellenfél változtatásaira időben reagáltunk, így a hazaiak nem tudtak a tizenhatosunk előterében kombinálni, a cseréink is jól szálltak be a játékba. Igazi hatpontos mérkőzést nyertünk meg, nagyon fontos, hogy megint nem kaptunk gólt, ez is a javunkra válik!"


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-11-30 13:45
Fizz Liga, 15. forduló