A hazai fél nyert 1–0-ra, ha ő dirigált

2025-11-29 20:55:27
Kisvárda FC

Ebben a bajnokságban harmadszor, összességében a 18. alkalommal vezet nekünk az NB I-ben a vasárnapi meccs sporija.

Az NB I-es örökrangsorban 296 vezetett mérkőzéssel Solymosi Péter (331), Kassai Viktor (323), Szabó Zsolt (321), Andó-Szabó Sándor (310) és Vad II István (306) mögött a hatodik helyen álló Bognár Tamás dirigálja a vasárnapi Kisvárda Master Good–Újpest FC mérkőzést. A rutinos, 46 esztendős sporival kapcsolatos állandó megjegyzésünk, hogy ő vezette a kisvárdai labdarúgás történetének első élvonalbeli mérkőzését 2018. július 21-én, amikor Felcsúton, a bajnoki címvédő Mol Vidi FC vendégeként kaptunk ki 4–0-ra. Azon a meccsen a piros lapot és a tizenegyest illetően is „felavatott” bennünket, a nekünk vezetett eddigi 17 NB I-es bajnokin pedig egy büntetőt ítélt a javunkra, hármat a kárunkra, a kiállítási statisztikája 3–2, a sárga lapoké 34–27 „ide”.

Legutóbb, szeptember 21-én is olyan bajnokinkon működött közre, amelyet hazai pályán játszottunk, akkor 1–0-ra kaptunk ki a DVSC-től. Az már második bajnoki volt, amit 2025 őszén vezetett nekünk, az elsőn ugyancsak a Várkertben kaptunk ki 5–1-re a Pakstól.

A Bognár Tamás által vezetett mérkőzéseink mérlege: öt győzelem, három döntetlen, kilenc vereség, 21–26-os gólkülönbség. A tizenhétből 13 meccset a Várkertben vezetett nekünk, ezek mérlege: öt győzelem, két döntetlen, hat vereség.

Az élvonalban 2006. április 8-án, a Kaposvár–Pápa mérkőzésen (1–0) bemutatkozott Bognár Tamásnak ez a mostani a 21. NB I-es idénye, ebben a bajnokságban már kilenc meccset vezetett, legutóbb a múlt héten a Ferencváros–Nyíregyházát (1–3). A DVSC-nek dirigálta a legtöbb meccset az NB I-ben (54), mi a 15. helyen állunk a gyakorisági rangsorában, az Újpest pedig a negyedik a neki vezetett 43 bajnokival. Ebben a párosításban eddig kétszer vezetett, mindkétszer a hazai pályán játszó csapat nyert 1–0-ra: 2019. december 7-én az Újpest, 2020. május 30-án pedig a Kisvárda.


FIZZ LIGA: 15. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (6.)–ÚJPEST FC (9.)

Várkerti Stadion, vasárnap, 13.45

Vezeti: Bognár Tamás (Szert Balázs, Nagy Viktor– tartalékjátékvezető: Urbán Eszter)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-12-04 18:00
Fizz Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-11-30 13:45
Fizz Liga, 15. forduló