A harmadik tinédzser gólszerzőnk

2025-11-10 15:01:14
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Paksi első találatunk szerzője dobogós a legfiatalabb NB I-ben eredményes játékosaink rangsorában.

Ebben a bajnokságban másodszor is öt gólt kaptunk a Pakstól, a 12 meccsen beszedett összesen húsz gólunk fele tehát ezen a két meccsen született. A tolnaiaktól elszenvedett 5–1-es és 5–3-es vereség mellett az MTK-tól 4–0-ra kaptunk ki, így ezen a három vereséggel végződő meccsen összesen 14-szer rezdült a hálónk, ami az összes bekapott gól hetven százaléka.

A Győr ellen első NB I-es gólját érte el Bíró Bence, szombaton Pakson pedig az első dupláját. Csapatunk színeiben az NB I-ben egy meccsen két gólt legutóbb Driton Camaj ért el a 2023-2024-es idény utolsó előtti, 32. fordulójában 2024. május 12-én, a Mezőkövesd ellen 4–3-ra megnyert hazai bajnokin. Idegenben pedig annak a bajnokságnak az első fordulójában, Zalaegerszegen Jasmin Mesanovic szerzett legutóbb egy meccsen két kisvárdai gólt, azt a bajnokit 2023. július 30-án játszottuk, és 2–0-ra nyertünk. Mindenesetre Bíró Bence a mostani idényben a házi góllövőlistánk és a kanadai rangsorunk élére is ugrott.

Új gólszerzőként Ridwan Popoola iratkozott fel a házi listára, ő a tizedik játékosunk, aki ebben az idényben betalált, egyben a klubtörténet 55. játékosa, aki kisvárdaiként gólt szerzett az élvonalban. És a harmadik, aki még tinédzserként volt eredményes, szombaton 18 évesen és 359 naposan szerezte a gólját. A legfiatalabb, aki kisvárdaiként eredményes volt az NB I-ben, Ésik Ákos, ő a 2024. május 4-én, a Puskás Akadémia otthonában (2–4) szerzett gólja napján 18 éves 116 napos volt, a második pedig Kovácsréti Márk, aki 18 évesen és 293 naposan volt eredményes a 2018-2019-es bajnokság ugyancsak 31. fordulójában, 2019. június 21-én, a Kaposváron 2–1-re megnyert mérkőzésen.

Felavattuk a 78. percet, amikor még sosem szereztünk gólt az NB I-ben, most Bíró Bence volt eredményes, akkor alakította 4–3-ra az eredményt Pakson. Így már csak az első, a harmadik, a 33., a 47., a 70., a 84. és a 90. azok a percek, amikor még nem voltunk eredményesek a rendes játékidőt tekintve.

Extrém eredmény született szombaton, de nem ez volt az első 5–3-as vereségünk az NB I-ben, hiszen 2022. április 2-án Fehérváron kaptunk ki ugyanannyire. Igaz, azon a mérkőzésen a 11. percben már 3–0-ra vezettünk... Amúgy 5–3-as győzelmünk is van korábbról, 2020. február 8-án a Kaposvárt győztük le ennyire hazai pályán.

Ridwan Popoola nemcsak a gólszerzőink közé iratkozott fel, hanem ő az első játékosunk ebben a bajnokságban, aki a kiállítás sorsára jutott. A forduló előtt a mezőnyből csak a DVSC, a Kazincbarcika és a Kisvárda játékosai nem kaptak piros lapot, mostanra tehát két olyan klub maradt, amelynek 13 forduló eltelte után még egyetlen mérkőzésen sem fogyatkozott meg a létszáma. A mi esetünkben hetedik éve íródó NB I-es történetünk során soha ennyit nem kellett várni az első kiállításra (a 13. fordulóban, de valójában a 12. mérkőzésünkön ugyebár), eddig ilyen értelemben a 2020-2021-es bajnokság jelentette a csúcsot, amikor a tizedik fordulóban, a Zalaegerszegen 2–1-re megnyert meccsen kapott piros lapot Fernando Viana. Egyébként ez volt a 26. piros lap, amit az élvonalban kaptunk.


2025-2026: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (12 mérkőzés után)

Legtöbb mérkőzés: Popovics Ilija, Branimir Cipetic, Ridwan Popoola, Soltész Dominik, Jasmin Mesanovic, Novothny Soma 12-12

Legtöbb játszott perc: Popovics 1157, Cipetic 1128, Popoola 1102

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Popovics, Cipetic, Popoola 12-12

Legtöbb végig játszott meccs: Popovics 12, Cipetic, Martin Chlumecky 10-10

Legtöbbször lecserélve: Mesanovic 10, Novothny 8, Soltész D. 7

Legtöbbször becserélve: Medgyes Sinan, Molnár Gábor, Marko Matanovics 7-7

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Mesanovic 59 (tavalyelőttről áthozott sorozat), Soltész D. 30, Popovics 27 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Popovics 2632 (tavalyról áthozott sorozat), Chlumecky 966, Cipetic 672

A házi góllövőlista: Bíró Bence 3, Mesanovic, Novothny, Molnár G. 2-2, Bernardo Matic, Toniszlav Jordanov, Chlumecky, Cipetic, Nagy Krisztián, Popoola 1-1

Gólpassz: Cipetic, Szabó Szilárd 3-3, Bíró B., Mesanovic 2-2, Molnár G., Bohdan Melnik, Matanovics, Soltész D., Novothny 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Bíró B. 5 (3+2), Mesanovic 4 (2+2), Cipetic 4 (1+3), Molnár G. 3 (2+1), Novothny 3 (2+1), Szabó Sz. 3 (0+3), Matic 1 (1+0), Jordanov 1 (1+0), Chlumecky 1 (1+0), Nagy K. 1 (1+0), Popoola 1 (1+0), Melnik 1 (0+1), Matanovics 1 (0+1), Soltész D. 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 252 perc (3-4., 6. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 11 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 297 perc (6-9. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 15 perc

Sárga lap: Matic, Popoola, Mesanovic, Melnik, Chlumecky 3-3, Soltész D., Cipetic 2-2, Gyurkó Máté, Körmendi Kevin, Lippai Tibor, Molnár G., Pintér Filip, Bíró B., Matanovics, Aleksandar Jovicic, Sandro Tomic kapusedző 1-1

Kiállítva: Popoola 1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 210

Összesített mérleg: 210 mérkőzés, 75 győzelem, 54 döntetlen, 81 vereség, 256–285-ös gólkülönbség, 279 pont, 1,3285 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 103-44-27-32, 143–121, 159, 1,5436 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 107-31-27-49, 113–164, 120, 1,1214 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 175

Legtöbb játszott perc: Melnik 14 178

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 145

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 119

Legtöbbször lecserélve: Jaroslav Navrátil 63

Legtöbbször becserélve: Mario Ilievszki 48

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Driton Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Mesanovic 25

Legtöbb gólpassz: Claudiu Bumba, Camaj 17-17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Mesanovic 40 (25+15)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas, Melnik 32-32

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor, Ötvös Bence, Matheus Leoni 2-2


Következő mérkőzés
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2025-11-22 14:30
Fizz Liga, 14. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Paksi FC
5-3
1-1
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2025-11-08 19:15
Fizz Liga, 13. forduló