A harmadik tavaszi találkozás

2025-05-23 16:50:53
Kisvárda FC

Amikor ő vezetett nekünk az idén, négy szerzett gólnál alább nem adtuk.

Tavasszal már a harmadik hazai mérkőzésünkön működik közre a vasárnapi rangadót dirigáló, az NB I-es kerethez tartozó Antal Péter. Jó előjel, hogy amikor a 38 éves spori Kisvárdán járt, akkor rendre négy gólt szerezve nyertünk: az Ajka ellen (4–0) március 9-én és a Szentlőrinc vendégjátéka alkalmával (4–3) április 27-én. Ezeken a mérkőzéseken hat sárga lapot osztott ki játékosainknak, ötöt az ellenfeleknek, tizenegyest és kiállítást nem ítélt.

Az élvonalban nyolc mérkőzést is vezetett nekünk, ezek mérlege sem rossz a mi szempontunkból: négy győzelem, három döntetlen és egy vereség, 9–5-ös gólkülönbség. Először 2020. október 24-én, az MTK otthonában vezetett nekünk, 1–1 lett a vége, az első tizenegyesét ekkor meg is ítélte ellenünk. Az első győzelmünket is ebben a párosításban arattuk, szűk egy év múlva is MTK–Kisvárda meccset vezetett, akkor 2–1-re győztünk, 1–0-s hazai vezetésről.

Kisvárdán először 2022. március 13-án fújta a sípot, akkor 1–0-ra nyertünk a Gyirmót ellen. A nyolcból csak két meccset fújt nekünk a Várkertben, a másodikat, ami egyben az utolsó is volt eddig az NB I-ben, tavaly február 25-én, amikor a Paks ellen kaptunk ki 1–0-ra. Azon a meccsen ítélt még egy-egy büntetőt, a vendégek értékesítették, mi kihagytuk. Antal Péter ezeken a meccseken egyszer sem vette elő a piros lapot, a sárgát viszont lényegesen több alkalommal mutatta fel a mieinknek, mint az ellenfeleinknek (22–12).

Antal Péter 45 NB I-es meccset vezetett eddig, a Puskás Akadémiának (10) a legtöbbet, a Zalaegerszegnek és a Paksnak kilencet-kilencet, nekünk pedig nyolcat, és utóbbi szám az ősztől gyarapodhat is. NB II-es mérkőzéseinek száma 55, a másodosztályban a Vasas meccsein volt a leggyakrabban foglalkoztatva (12 meccs), a Kazincbarcikának hozzánk hasonlóan két mérkőzésen fújta a sípot.


MERKANTIL BANK LIGA: 30. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC (2.)

Várkerti Stadion, vasárnap, 17.45

Vezeti: Antal Péter (Albert István, Aradi József – tartalékjátékvezető: Katona Balázs)


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló