A fordítások hétvégéje

2025-04-14 12:37:24
Kisvárda FC

Tartalékcsapatunk is a hajrára hagyta a döntést Sényőn. ÖSSZEFOGLALÓ

Ha a múlt heti összefoglalónkban azt írtuk – utalva a nagycsapatnál Ridwan Popoola, az NB III-asoknál pedig Luka Prso belépőjére –, hogy a bemutatkozások hete volt, akkor a mostani bizony a fordítások hétvégéje. Mert az NB III-asok a legutóbbi fordulóban is hátrányból kerekedtek felül a Diósgyőr II-n, most pedig Sényőn nyertek 0–1-ről 3–1-re, miközben az NB II-es legénységünk a BVSC-t múlta felül 0–2-ről.

Maradva tartalékcsapatunknál, legényeink hatos veretlenségi sorozatot építettek fel, ami öt győzelemből és egy döntetlenből áll. Az utóbbi három fordulóban rendre remekül hajrázott tartalékcsapatunk, hiszen Tiszafüreden a 81. percben egyenlített a Sényőn is duplázó Ésik Ákos, a Diósgyőr II ellen a 93. percben szerezte meg a győztes találatot Ivan Prjamov (borítófotónkon jobbra), míg ezúttal a 73. és a 79. percben talált be Ésik, a most is eredményes Luka Prso (borítófotónkon balra) pedig a 91. percben tette biztossá a győzelmet.

A húsvétvasárnapi matinén az újabb megyebeli rivális elleni összecsapáson a Mátészalkai MTK lesz a vendégünk.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 24. FORDULÓ

Eredmények: Sényő FC Selyem-Ber–Kisvárda Master Good II 1–3, Nyíregyháza Spartacus FC II–FC Hatvan 4–0, Diósgyőri VTK II F4R–Eger SE 0–0, Debreceni EAC–Karcagi SE 2–4, Putnok FC–Bacsó Beton-Cigánd SE 3–1, Termálfürdő FC Tiszaújváros–Füzesabony SC Erőss Út 0–4, Mátészalkai MTK–DVSC II 0–2

Az élcsoport állása: 1. Putnok 53 pont (17 győzelem), 2. Karcag 53 (15), 3. DEAC 51, 4. Tiszaújváros 43, 5. Tiszafüred 40, 6. Kisvárda Master Good II 39 (10, 32–24-es gólkülönbség), 7. Nyíregyháza II 31, 8. Cigánd 30

A Sényő–Kisvárda Master Good II mérkőzés összefoglalója:

Related video

next match
Békéscsaba 1912 Előre
Kisvárda Master Good
Békéscsaba, Kórház Utcai Stadion
2025-05-04 17:00
Merkantil Bank Liga, 27. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-3
3-1
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló