A feljutás évében is vezetett már nekünk

Eddig hibátlan a mérlegünk a szentlőrinci bajnokit dirigáló sporival.
Molnár Attila vezeti a vasárnapi, szentlőrinci bajnoki mérkőzésünket, aki az előző, 2023-2024-es szezonban a leggyakrabban foglalkoztatott spori volt az NB II-ben, összesen 19 meccset vezetett. Az NB II-es keret tagja, ezzel együtt csapatunk számára sem ismeretlen a 35 éves játékvezető, aki eddig két mérkőzésünkön fújta a sípot a korábbi másodosztályú időszakunkban.
A 2016-2017-es idényben a Szeged elleni hazai meccset vezette, azt 1–0-ra nyertük meg, legközelebb pedig a feljutás évének tavaszán, 2018 áprilisában találkoztunk vele, akkor 3–0-ra nyertünk Csákváron. Ezen a két meccsen egy-egy kiállítást és tizenegyest ítélt, mindkettőt a javunkra, hiszen a szegedi csapatból kiállította Farkas Márkot, míg Csákváron a harmadik gólunk büntetőből született Lukács Rajmund révén. Öt sárga lapot osztott ki kisvárdai játékosoknak, hatot pedig az ellenfeleknek.
MERKANTIL BANK LIGA: 11. FORDULÓ
SZENTLŐRINC SE (2.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)
Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, vasárnap, 13.00
Vezeti: Molnár Attila (Huszár Balázs, Király Zsolt – tartalékjátékvezető: Bana Gergely)

