A DVSC ellen itt is, ott is

2025-04-11 11:42:52
VLA

Szombaton további öt akadémiai csapatunkra vár bajnoki mérkőzés. BEHARANGOZÓ

A Várda U17-es csapata múlt heti, MTK elleni győzelmével életben tartotta bennmaradási reményeit, amelyeket szombaton Debrecenben dédelgethet tovább. Különös érzés lehet majd Igor Bogdanovics edző számára ez a nap, hiszen játékosként szép sikereket ért el Debrecenben. Az U15-ös legénységünk is a DVSC játszik, csak hazai környezetben, győzelmi reményekkel. Az U14-esek Győrbe látogatnak, a kicsik az Egert látják vendégül. Amiatt nem teljes a sor, hogy az U16-osok Ferencváros elleni mérkőzését a fővárosiak kérésére elhalasztották, és majd május 10-én pótolják.

A legnagyobbak, az U19-esek pénteken lépnek pályára.


MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 16. FORDULÓ

Szombat, 11.00: DVSC (9.)–Várda LA (12.)

Igor Bogdanovics, a VLA edzője: – Úgy hallottuk, a Debrecen a szokottnál is erősebb csapattal áll majd fel, mert úgy gondolják, ha ezt a meccset megnyerik, akkor végleg megnyugodhatnak a bennmaradást illetően. Mi még messze vagyunk attól, de persze nem feltartott kezekkel lépünk pályára. A múlt héten végre hosszú idő után jó játékkal sikerült nyernünk, látszott is a heti munkán, hogy a gyerekeknek is jólesett ez a siker. A DVSC ellen is próbálunk ugyanabban a stílusban játszani, ami az MTK ellen eredményes volt, és bízunk benne, hogy pozitív irányba visz bennünket a legutóbbi győzelem, és Debrecenből is jó eredménnyel térhetünk haza.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 17. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA (8.)–DVSC (5.)

Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Számunkra nincs könnyű mérkőzés, de mindegyikhez úgy állunk hozzá, hogy meg szeretnénk nyerni. Egy-egy apróság dönthet, a pillanatnyi forma, a helyzetkihasználás, egy jó döntés elöl, vagy hátul. Bízunk benne, hogy ezek a mi oldalunkra döntik majd el a mérkőzést.


MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 20. FORDULÓ

Szombat, 12.00: ETO FC Győr (6.)–Várda LA (10.)

Lakatos Bence, a VLA edzője:Idegenbe látogatunk a Győr csapatához. Egész héten próbáltuk erősíteni azokat az egyéni és csapattaktikai elemeket, amelyekből eredményesek lehetünk a hétvégén. Bízunk benne, hogy kellő szervezettséggel és mentalitással meglesz ennek az eredménye, mert a játékosok sokat dolgoznak és tesznek azért, hogy legyen!



MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 20. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Eger SE

Oláh Levente, a VLA edzője: – Soron következő bajnoki mérkőzésünkön az Eger csapatát látjuk vendégül. Ellenfelünk kellemetlen stílust képvisel, ezért kellenek majd az egyéni jó teljesítmények, hogy számunkra kedvező eredmény szülessen. A keretünk még hiányos, de létszám problémáink nem lesznek. Bizakodva várom a találkozót, szeretnénk intenzív, domináns, jó játékkal előrukkolni. Egyértelmű célunk, a győzelem megszerzése.


MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 20. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Várda LA–Eger SE

Deák Béla, a VLA edzője: – Jó csapat látogat hozzánk. Az előző két találkozónkat megnyertük ugyan, de ezeken a mérkőzéseken a legjobb tudásunkra volt szükségünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A recept most is adott, nagyon fegyelmezett, kompakt védekezés, agresszív letámadások és félelmet nélkülöző letámadás elleni játék, ez lehet a siker kulcsa!




A borítófotón: Az U15-ös legénységünk ezúttal a DVSC-t látja vendégül


next match
Budapest Honvéd
Kisvárda Master Good
Budapest, Bozsik Aréna
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-11 17:00
Merkantil Bank Liga, 28. forduló